A spórolás archaizmus

fico kp

Megemelik az adókat, s a polgárokban tévesen olyan benyomás alakulhat ki, hogy ez őket nem érinti. Végül is ez így volt eltervezve.

2018-at írunk. A Mikulás megérkezik egy parlamenti partira, szivarokat és alkoholt osztogat a koalíciós politikusoknak. Mint később kiderül, a vörös kabát és a felragasztott szakáll Robert Ficót takarja. Öt évvel később Fico ismét Mikulásra játszik, ám ezúttal a választók előtt. De van még egy fontos különbség. Az alkoholt és a cigarettát nem osztogatja, hanem magasabb adókulccsal sújtja. Mégsem csökken a népszerűsége. Szlovákiában nincs olyan erős választói réteg, amely hangosan elégedetlenkedne. Pedig oka lenne rá, de hát az is kellene, hogy az emberek ne csak azt figyeljék, hogy a Mikulás mit húz ki a zsákból. A koalíciónak sikerült úgy összeállítania a konszolidációs intézkedéseket, hogy azt a benyomást keltse, hogy valaki más fogja megfizetni azokat. Ezt ügyesen megelőzte a 13. nyugdíj vagy a jelzáloghitel-támogatás bevezetése. Az átlagembereknek azt kell hinniük, hogy az állam nagylelkűen adakozik. És mivel a szavazók egyben a közszféra alkalmazottai és családtagjaik is, egyértelmű, hogy a konszolidáció semmilyen körülmények között nem jelenthet elbocsátásokat a közszférában.

Fico fontos üzenete: a konszolidáció nem jelent megtakarítást, hiszen a konszolidáció csak a GDP fél százalékát teszi ki, ami törvényi előírás, de ez nem lesz elég az államháztartás helyreállításához. Szlovákia elég gyorsan elveszítheti a pénzpiacok bizalmát. Ha pedig a konszolidációs intézkedéseket majd a hitelezők határozzák meg, az sokkal jobban fog fájni. A reformok hiányáról nem is beszélve! Csak a nagyobb mértékű újraelosztás nem tudja emelni az életszínvonalat.

Valószínűleg a legjelentősebb beavatkozás a második pillér megnyirbálása: a magánszámlákra a bérek mindössze négy százaléka fog irányulni. Eredetileg úgy volt, hogy a magánnyugdíjpénztárakba fizetett járulékok aránya emelkedik, és 2027-ben eléri a hat százalékot. A miniszterelnök igyekezett hangsúlyozni, hogy senkitől nem vesznek el semmit, mert az így szerzett forrásokból a Szociális Biztosító kifizetheti a szülői nyugdíjbónuszokat.

Mindehhez mit szól az ellenzék? Ahelyett, hogy legalább úgy tenne, hogy képes észszerűen megközelíteni a dolgot, minden alkalmat megragad, hogy a kormányt kritizálja a megszorításoknak akár csak a legkisebb jele miatt is. A teljes 13. nyugdíj csak jövőre lett volna esedékes, de az ellenzék kritikáját követően idén különböző kiegészítéseken keresztül mégis folyósítják. Ugyanígy egy másik konszolidációs intézkedést, a szülői nyugdíjak eltörlését is leállították az ellenzéki kritikák miatt. Bár az államnak szüksége van a megtakarításokra, a valóság az, hogy új szociális csomagokat vezetnek be, és hiányzik a politikai bátorság ahhoz, hogy a meglévő intézkedések bármelyikét eltöröljék. A Ľudovít Štúr Nyelvtudományi Intézet a spórolás szót akár az archaizmusok közé is sorolhatná.

A szerző a Trend gazdasági lap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?