A robotok már köztünk vannak

Pedig az informatikusok és mérnökök ezt már régen elhozták közénk, és éppen az a nagy eredmény, hogy nem úgy beszélünk ezekről a dolgokról, mint „robotokról” vagy sci-fi-lényekről, hanem a hétköznapjaink legnormálisabb alkotórészeiről. 

Alighanem a gyakrabban internetező olvasók nagy része már csetelt robottal a bankjánál vagy más online szolgáltatónál. Ma már teljesen természetes, hogy egy csetrobottal kezdi a cég a válaszadást, merthogy a kérdések jelentős része hasonló, és ha nincs egyedi eset, azt a robot is kiválóan meg tudja válaszolni. A különbség pedig ritkán tűnik fel. Sőt... 

A híres Turing-teszt éppen azt célozta, hogy mikor tudja egy mesterséges intelligencia elhitetni egy emberrel, hogy ő nem robot. Tehát a tesztalanyokat cseteltették hol emberrel, hol géppel, és a végén meg kellett mondani, hogy szerintük mikor kivel kommunikáltak. 2015-ben az Eugene Goostman névre keresztelt robot először tudta „megnyerni” ezt a versenyt, a tesztalanyok több mint felével elhitette, hogy ember. A legtöbb nagy IT-cég már rég teszteli a mesterséges intelligenciákat a közösségi médiában. 

A Twittertől a Microsoftig próbáltak már tanuló AI-kat szolgálatba állítani, a gond inkább az, hogy tőlünk, emberektől tanulnak, és egyelőre azt még nehéz meghatározni, hogyan határolódjanak el a szélsőségektől, hogyan vegyék figyelembe a társadalmi érzékenységet. 

A Twitter-robot két hét alatt náci lett, holott nyilván nem minden felhasználó ezt az utat járja be. A kép- és arcfelismerő rendszereknél is kellett hozzá idő, hogy a különböző bőrszínekből már nem adódnak félreértések. 

Messzire vezet, de az adózástól az alapjogokig újra kell gondolnunk a társadalmi rendszereinket. A robotok után is kell majd adót fizetni úgy, mint a munkavállalók után? Milyen szintű komplexitástól számítunk „robotnak” valamit? 

Hiszen már a kávéfőző vagy egy új porszívó is annak minősülhet… Adójogi szempontból vajon csak a gyár helyi termelését fogják figyelembe venni, nem pedig az előállítókat, legyenek azok emberek vagy AI-k? Főleg a kelet-európai ipari zónákban ez még rengeteg fejtörést fog okozni. 

A digitális etika az önvezető autóktól a kibertestrészekig mindenütt fel fog bukkanni. Vajon beprogramozható-e egy mesterséges robotkar arra, hogy soha semmilyen körülmények között ne üssön meg senkit? Hogyan fogja a kisebbségi problémákat érzékenyen kezelni egy keresőszoftver, amely nyilván nagyobb mennyiségű ellenséges tartalmat találhat egy többségi nemzet nyelvén, mint a kisebbségén? Ha egyszer létrejönnek a célpontot önállóan választó drónok, meddig engedhetjük ezt a technológiát terjeszkedni? Tartalomgyártó robotok ellen tudnak-e a közösségi médiafelületek hatékonyan védekezni, lehet-e egyes platformokat kizárólag emberi azonosítás feltételével használni? 

Ezek a kérdések nem a holnap, hanem a ma dilemmái. Mert ha nem adunk idejekorán válaszokat erkölcsi alapon ezekre a felvetésekre, akkor néhány programozó kénytelen lesz ezeket magától meghatározni, ami a sztenderdek hiányát eredményezheti és azt, hogy a társadalom nem tudja kontrollálni a saját IT-környezetét. Emberi gondolkodásra fel!