A putyini hatalom megroggyanása

A putyini éra egyik jellegzetessége, hogy a régi oligarchák helyére új, rendszerhű emberek kerültek, és ez az ország belpolitikájának stabilitásához is sokat hozzátett. Sokáig hittük azt, hogy a mostani rendszert a vaskézzel történő irányítás összetartja és határozottan tereli, vezeti. Aztán jött az ukrajnai háború, és szépen lassan felszínre kerültek a birodalom hiányosságai.

A korrupcióval mélyen átitatott rezsim működési elvének alapja „mindig is” az volt, hogy a Cár – közvetlen környezetében testőrei csak így szokták hívni Putyint – mindenen rajta tartja a kezét, leginkább közvetetten, és aki épp eszköze a kontrollnak, azt a félelem képes annyira motiválni, hogy ne szegüljön ellent a felsőbb akaratnak.

Viszont mostanra kiderült, hogy a korrupció nemcsak felfelé működött, hanem lefelé is, a lopás, a túlárazott közbeszerzések lenyúlása belülről rohasztotta szét a hadsereget. Nem is csoda, hogy egy olyan struktúrában, ahol sok erős játékos van versenyeztetve úgy, hogy eddig a „tudjuk, hogy tudja, hogy tudjuk” alapon működött a szemérmetlen lenyúlások elkendőzése, előbb vagy utóbb lesz egy első fecske, aki nyíltan szembemegy a hatalommal. No nem „a nép” iránti szeretetből, hanem mert látja, hogy bár sok az ablak, amin keresztül sok ember eshet ki, „véletlenül” mindenkit már nem lehet csak úgy kilökni a „klubból”.

Ebben a környezetben lett meghatározó fi gura Jevgenyij Prigozsin is. Köztörvényes bűnözőből, hotdogárusból, oligarchából lett hadúr. Jellegzetes módon az „építők” körét gazdagította, aki sokat tett azért, hogy Oroszország anyácska messzire tudja kinyújtani csápjait: Szíriába, Közép- Afrikába, Dél-Amerikába. Prigozsin magnum opusa ugyanis meszsze nagyobb, kiterjedtebb és összetettebb, mint amit eddig hihettünk. A Wagner-csoport néven elhíresült katonai magánvállalat ugyanis sokban különbözik hasonszőrű társaitól. A Wagner ugyanis 200-nál több nagyobb és rengeteg kisebb cégen keresztül olaj- és földgázkitermelőket és aranybányákat üzemeltet, „szolgáltatásokat” nyújt afrikai „kiskirályoknak”, elnököknek. Ezen keresztül pedig az orosz befolyást bővíti, ami már régóta Kínával van versenyben a régióban. Mindezek tükrében Prigozsin és befolyása teljesen más súlyt kap. A nemrég lezajlott „majdnem puccs” pedig komoly esélyekkel indult, az, hogy végül a polgárháború „érdeklődés hiányában” elmaradt, ugyanakkor csak tovább fokozta a rejtélyt és homályt, vajon mivel is tudta eddig kordában tartani láncos kutyáját Putyin?

Prigozsin „büntető expedíciója” minden utólagos maszatolás ellenére is egyre valószínűbb, hogy puccsnak indult, többhetes előkészítéssel, komoly üzemanyag- és hadianyag-tartalékokkal, légvédelemmel, páncélozott harceszközökkel, és csak egy szivárogtatónak köszönhető, hogy idő előtt be kellett indítani. Eddigi információink szerint Prigozsin készülő akciójáról tájékoztatta Szergej Szurovikin tábornokot is, akit azóta elnyelt a föld – bár egy forrás azt lebegtette meg, hogy Moszkvában van őrizetben. Nem mellesleg Valerij Geraszimov vezérkari főnököt egyébként szintén nem látták szombat óta, ahogy Dmitrij Medvegyev volt államfőt, a Biztonsági Tanács elnökhelyettesét sem. Prigozsin pedig azóta megérkezett Fehéroroszországba. A puccskísérlet napján egyes diplomáciai források szerint volt egy szűk idősáv, amíg sem Törökország, sem más „baráti” ország nem reagált Putyin üzenetváltásaira, Irán pedig kategorikusan kijelentette, hogy a helyzet orosz belügynek számít. Mindezekből azon túl, hogy a hatalom első valóban komoly megroggyanása látszik, az is egyre valószínűbb, hogy már nem mindenki akarja, hogy Putyin kormányos rángassa a kormánykerekét annak a hajónak, amit zavaros vizekre evezve egyre több zátony horzsol fel. A kérdés tehát inkább az: a soron következő választásokig képes lesz-e konszolidálni hatalmát Putyin, és hogy ennek mi lesz a kül- és belpolitikai ára.