A Pensnsylvániában lezuhant gép a Fehér Házba tartott

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik vezetője, a letartóztatásban levő Abu Zubajda megerősítette egy vallomásában azt az elterjedt feltételezést, hogy tavaly szeptember 11-én a terroristák által eltérített négy amerikai repülőgép közül az egyiknek a Fehér Ház lett volna a célpontja, oda kell

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik vezetője, a letartóztatásban levő Abu Zubajda megerősítette egy vallomásában azt az elterjedt feltételezést, hogy tavaly szeptember 11-én a terroristák által eltérített négy amerikai repülőgép közül az egyiknek a Fehér Ház lett volna a célpontja, oda kellett volna becsapódnia a terroristák elképzelése szerint.

Arról a gépről van szó, amelyik Pennsylvania államban zuhant le, miután az utasok szembeszálltak a gépeltérítő terroristákkal. Zubajda vallomásáról az NBC News amerikai televízió adott hírt szerdán.

Zubajdáról, aki ez év márciusában akadt horogra Pakisztánban, feltételezik az amerikai hatóságok, hogy ő a harmadik legbefolyásosabb vezetője az Oszama bin Laden arab milliomos vezette al-Kaida szervezetnek.

Az amerikai külügyminisztérium egy magas rangú tisztségviselője szerint bizonyítékok vannak arra, hogy az Afganisztánból elmenekülő al-Kaida-tagok Indonéziában, a világ legnépesebb muzulmán országában próbálnak új támaszpontokat kialakítani. Paul Fujimura, a külügyminisztérium terrorelhárítási részlegének kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyekben illetékes tisztségviselője közölte ezt csütörtökön, ausztráliai újságíróknak adott nyilatkozatában.

Mint mondta, a földrajzilag széttagolt, 13 667 szigeten elterülő Indonézia, ahol a 210 milliós lakosság egy része rokonszenvez a terroristákkal, eszményi hely az al-Kaida szélsőségesei számára az újjászerveződéshez. - Indonéziai jelenlétükről bizonyítékaink vannak, de nem ismerjük pontosan ottani tevékenységüket - idézett az amerikai tisztségviselő nyilatkozatából a Reuters.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?