A netadó nem kell félnetek jó lesz

<p>Eposzba illő politikai vargabetűket csinált a magyar kormány a múlt héten az internetadó kapcsán. Először &bdquo;csak úgy véletlenül&rdquo; kiderült, hogy a Fidesz számol ezzel az új adónemmel, miután pedig elkezdődtek a tüntetések, a párt vezető politikusai sorra hangsúlyozták: így vagy úgy, de inernetadó bizony lesz.</p>

Aztán mire mindenki felháborodott, jött a deus ex machina: Orbán Viktor pénteken bejelentette, hogy internetadó egyelőre nem lesz... ámbár. Ez az ámbár pedig azt jelenti, hogy internetadó igenis lesz, viszont egy kicsit később, és talán másként fogják hívni. Az internetadó nem kell félnetek jó lesz – a vesszőt pedig majd kirakja később. Nincs az a problémás téma, amit eddig Orbán ne tudott volna „lekommunikálni”, egy ilyesmi, mint az internetadó, szintén nem fog ki rajta. Most éppen a meghirdetett Nemzeti Konzultációval igyekszik fenntartani annak látszatát, hogy az ilyen érzékeny döntések előtt kikéri a nép véleményét. Ha viszont tényleg számítana neki a nép véleménye, akkor az internetadóról vagy készíttetett volna egy reprezentatív közvélemény-kutatást (heteken belül kész, és olcsóbb is), vagy pedig a konzultációt elindította volna, még mielőtt a jövő évi költségvetés tervébe belerakatja az internetadót. Szóval ez a konzultáció csak porhintés, amely nem valószínű, hogy átírhatja a netadóról szóló elképzeléseket. Annál is inkább, mert a tüntetések civil megmozdulások, és dagadjanak bármekkorára, nincs releváns ellenzéki erő, amely ezeket meglovagolva esetleg veszélyeztetni tudná a kormány stabilitását. Az új adónem bevezetése egyébként jól illik annak az államképnek a víziójába, amelyről Orbán nyáron, a tusványosi beszédében vizionált nekünk, Kínát és Törökországot emlegetve követendő példaként. Tekintélyelvűség, mindent ellenőrzés alatt tartó, és minden gazdasági tevékenységet megsarcoló államszervezet, amelynek ideológiája már nem olyan naiv, hogy elutasítsa a piacgazdaságot, mint egykor a kommunizmus, inkább igyekszik a lehető legnagyobb hasznot húzni belőle. Orbán már megint történelmet ír: meglépte azt, amit eddig sehol és senki nem mert. Úgyhogy lassan azok is készülhetnek az internetadóra, akik nem Magyarországon élnek. Mert ilyen vagy olyan formában, de máshol is el fognak gondolkodni rajta. Így volt a bankadóval is. Persze azt azért ne feledjük, hogy ezeket az adókat vagy adóemeléseket mi fogjuk állni. Hiába mondják azt a kormányok, hogy a szolgáltatókat, a cégeket vagy a bankokat adóztatják meg. Ezek az intézmények nem hülyék, megemelt árú szolgáltatásaikon keresztül a klienseikkel és felhasználóikkal fizettetik meg a profitkiesést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?