A nemzetvédő hópehely generáció

Az első, angol nyelven született erotikus regényt a fősodortól eltérő irodalmi törekvéseket bemutató kurzusokon tanították. De a diákokkal való egyeztetés után most kikerült a tananyagból. A bizonyos témákat tekintve szuperérzékeny és sértődékeny „hópehely generáció” (Snowflake Generation), a 2010-es években a felnőttkort elért nemzedék tagjai számára elfogadhatatlan volt a regény erotikája.

A The Timesban arról is beszámol Judith Hawley, a Londoni Egyetem professzora, hogy a diákok más művekkel szemben is kifogást emeltek, így Shakespeare Lear királyával szemben is.

Egy irodalmi mű totális félreértésére mutat rá a professzor következő példája, mikor is Chinua Achebe Széthulló világ című kötetét nem a nigériai brit gyarmatosítás negatív oldalának bemutatása miatt értékelik, hanem az miatt utasítják el, mert az egyik szereplő veri a feleségét és öngyilkosságot követ el.

Szintén a nyár híre volt, hogy Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig címen új magyar irodalomtörténet látott napvilágot.

A kötet újra reflektorfénybe állította a szerkesztőjét, a nemzeti irodalmi élet – Jesszus! – fontos figuráját, Takaró Mihályt. Írásomban nem is a kétségeket ébresztő könyvre szeretnék fókuszálni, hanem a szerkesztőjére, akinek irodalomtörténészként olyan mondatok hagyták el a száját, mint például: „Milyen szép világ lenne Magyarországon, ha nem kaphatott volna Kossuth-díjat az a, magát írónak nevező, azóta már az Úr visszahívta, és gondolom, hogy emeletekkel lejjebb van, aki azt írta, hogy »zakatol a szent család, Isten tömi Máriát«, ha önök óhajtják, megnevezem, az író neve Petri György. Hát, nevezzük őt, mondjuk, írónak. Vagy milyen szép világ lenne, ha nem azok kapnának elismerést, akik azt mondják, hogy »jönnek a magyarok, a mélymagyarok, a szarból«. Ez az ember, Spiró György, nevezzük őt embernek most, ez az ember idén érettségi tétel lett Magyarországon.” (Erről egy videó is látható a youtube-on.)

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"285584","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Ha összehasonlítjuk a két történetet, rögtön szembeötlik, hogy két legfontosabb elemük párhuzamba állítható.

Egyrészt Takaró a szóba hozott műveket szintén totálisan félreérti. Másrészt a nemzet- és erkölcsvédő irodalmárt a szuperérzékenység és a sértődékenység, illetve annak jellege kapcsolja össze a „hópehely generációval”. (Csak azt tudnám, Bayer Zsolt mindezek után miként kaphatott mégis helyet a Nemzeti Könyvtár sorozatban…)

Magyarország megint megelőzte a korát. A nemzetvédő hópehely generációval.