A munkácsi ütközet

Állhat a háttérben maffiaharc, a csempészterületek újraleosztása, a rivális erők egymásnak feszülése, orosz aknamunka, vagy ezekhez kötődő személyes ellentét két erős ember között. Az viszont, hogy egy ilyen viszály nyílt utcai lövöldözésig fajul, s az állam mindehhez csak asszisztál, jelzi, hogy az ukrán hatalom semmilyen szinten nem képes kezelni a saját belső problémáit, és még a kiút sem látszik.  Ukrajna Európa betege. Csak részben mentség, hogy a jelenlegi problémáit elsősorban külső tényezők fokozták az elviselhetetlenségig. Az ukrán állam a Szovjetunió felbomlása óta jól-rosszul működött egy többnemzetiségű, helyi kiskirályok által eligazgatott államként, érdemi reformok nélkül. Az üzleti érdekek és a hozzá kapcsolódó oligarcharendszer részévé vált a politikának, miközben Ukrajna sem a lelkületében, sem pedig intézményeit tekintve nem demokratizálódott. Ezt a kétes status quót a kétezres évek narancsos forradalma sem borította fel alapjaiban.  Egyik érdekcsoport váltotta a másikat, anélkül, hogy a „jól működő és bevált” államszerkezeti formát érdemben megváltoztatták volna. Az orosz–nyugati konfliktus erősödése és a direkt orosz katonai beavatkozás a keleti határokon ugyanakkor alapjaiban rengette meg az állam egységét.  Egy normálisan működő államtól el lehet várni, hogy biztosítsa állampolgárai biztonságát, beszedje az adót, szociális szolgáltatásokat nyújtson, egyfajta keretet biztosítson a nyugodt élethez. Ezek a keretek korábban is inkább az egyes érdekcsoportok kegyétől függtek, nem pedig a központi kormányzat szándékaitól, és a háborús viszonyok csak még jobban elmérgesítették a helyzetet. Ilyen körülmények között kapott erőre a félfasiszta Jobboldali Szektor, amelynek megerősödése nem a választási eredmények és a valós népszerűség függvénye, hanem annak is köszönhető, hogy ez a csoport képes kiállítani egy olyan militáns erőt, amely legalább részben pótolja az erőtlen ukrán hadsereget és a rendfenntartókat – Kelet- és Nyugat-Ukrajnában egyaránt.  Morálisan a munkácsi összetűzés egyik főszereplője sem nő a másik fölé, Mihajlo Lanyo parlamenti képviselő és a Jobboldali Szektor helyi vezetője, Viktor Baloha is inkább csempészne és kiterjesztené a befolyását, mint háborúzna. Ha egymásnak feszülnek, a rendőrség csak fut az események után. A munkácsi indulatok lecsillapodása nem azt jelzi majd, hogy bármi megoldódott volna, legfeljebb kevésbé lesz látható.  Mi lesz az ukrán történet vége? A Nyugat egy olyan rendszert támogat, amely éppen nem is működik. Lehet oligarchákhoz önteni a pénzt és abban reménykedni, hogy a „nagy emberek” egyik csoportja ki tud alakítani egy olyan, a demokráciára nyomokban sem emlékeztető status quót, amelynek egyetlen kívánatos mellékhatása az, hogy senki nem öl meg senkit, illetve megbízhatóan működnek a gázvezetékek. Amíg valaki össze nem rúgja a port valakivel.  Magyar szempontból különösen elkeserítő a helyzet. Kárpátalja nem alakítója, hanem elszenvedője az eseményeknek, a magyar közösség semmilyen választ nem tud adni a kihívásokra – a túlélés helyett a menekülést választja. A magyaroknak még a status quo visszaállítása is segítene, lehetőleg az ukrán szélsőségesek befolyásának minimalizálásával.  Erre viszont az állam semmilyen garanciát nem tud adni.