A kudarc árnyéka

Másrészt azért, mert a hatósugarukat az ország nagy részére kiterjesztő tálibok számára tökmindegy, hogy Karzainak vagy Abdullahnak hívják azt az embert, akit Kabulban az amerikaiak hatalmon tartanak. A második forduló mégis fontos, egyrészt az emberek igazságérzetét elégíti ki, másrészt az eredménye befolyásolhatja azokat a mérsékeltnek nevezett tálibokat, akikkel a majdani győztes és az amerikaiak esetleg tárgyalhatnak a megbékélésnek nevezett kompromisszumokról. Bizonytalanná teszi viszont a becsléseket a kiszámíthatatlan részvételi arány. Megfigyelők szerint ez az első fordulós 38,7 százaléknál is alacsonyabb lesz. Egyrészt azért, mert északon már beköszöntött a kemény afgán tél, másrészt a tálib támadásoktól, terrorakcióktól való félelem még nagyobb mértékben tartja távol az urnáktól az embereket. Magyarán: a második forduló még kevésbé lesz országos szintű akaratnyilvánítás, mint az első.

Az utóbbi hetekben a csapaterősítés lett a washingtoni politika első számú kérdése. Obama meg akarja várni a döntéssel azt, hogy világos legyen, milyen kabuli kormánnyal kell együttműködnie. A hadszíntéri parancsnokok szerint erre nincs idő, sürgősen több katonát követelnek, McChrystal főparancsnok egyenesen 40 ezret. Gates védelmi miniszter kedden a katonák pártját fogta, és bírálta ez ügyben Obamát. Nem ez volt az első eset, hogy a Pentagon szembehelyezkedett az elnökkel. Talán nem nagy bátorság megjósolni, hogy Gates lehet az Obama-kormány első minisztere, akit ki fognak rúgni.

Nos, a NATO-országok többsége ezért sem fog számszerű katonai felajánlásokat tenni a védelmi miniszterek ma kezdődő pozsonyi tanácskozásán. Ők Obamára várnak, Obama a második fordulóra, az afganisztáni helyzet pedig rohamosan romlik. Mint McChrystal mondta: jelenleg a lázadóké a kezdeményezés. Ugyanakkor látni kell, hogy a csapaterősítés csak egy részkérdés – bár nagyon fontos –, az új afganisztáni stratégia egyik szelete. Ennek az új stratégiának – amely még nincs is teljesen kész, sokat kiszivárogtattak róla, de nem mindent – kellene biztosítania, hogy Afganisztán többé-kevésbé működőképes állammá váljon. Meg azt, hogy a NATO-nak ne lógó orral kelljen onnan kivonulnia.

Ez tisztán fegyveres úton nem érhető el, amit bizonyít, hogy a jelenleg százezernél több ott állomásozó nyugati katona lényegében kudarcot vallott. Ennek a felismerésnek kell az új stratégia alapjának lennie. Sosem lesz ott nyugati típusú demokrácia, ha a megnövelt létszámú nyugati csapatok segítségével annyit elérnek, hogy Afganisztán normális iszlám állam legyen, amely nem ad teret a Nyugatot megsemmisíteni kívánó iszlám terrorizmusnak (al-Kaida), akkor lesz sikeresnek nevezhető a küldetés. Jobban ki kellene használni azokat a tálib üzeneteket, amelyek szerint ők nem akarják a Nyugatot megsemmisíteni, mint az al-Kaida, hanem a saját iszlám államukat akarják megteremteni. Ennek a minősége lehetne a tárgyalások fő témája.