A képmutatás születése

Nem voltak közeli ismerősök, de azért az utcán mindig váltottak néhány szót, tudott róluk ezt-azt - például, hogy a kislány imádja a csokoládét -, ezért gyakran eszébe jutott, vajon mi lehet velük. Aztán váratlanul összefutottak az egyik pozsonyi plázában. Az anya javasolta, hogy fél óra múlva üljenek be az egyik kávézóba. Így a nőnek még maradt ideje, hogy vegyen egy tábla mogyorós csokit, mert a kislány azt szerette a legjobban. 

Miután letelepedtek, az anya magának és a kislányának buborékmentes ásványvizet rendelt, amin a nő elcsodálkozott, mert tudta, hogy a kislány a kólát szereti. Ő magának süteményt rendelt. Azonnal észrevette, hogy az anyuka undorodva nézi a tányérját, de csak egy pillanat volt az egész, talán nem is volt. Aztán beszélgetni kezdtek. A fiatal nő elmesélte, hogy elköltöztek, a város másik felében bérelnek lakást, és a kislány új óvodába jár, amit imád. Ez egy különleges óvoda. Minden modern, a bútorok és a nevelési elvek is, amiket alkalmaznak! És csupa előkelő nép hordja oda a gyerekét! Említett is néhány nevet, de a nő szégyenszemre egyiket sem ismerte (tudvalevő, hogy nem nagyon nézi azokat a képmutató műsorokat, épp nemrég írt erről). 

Zavarát leplezendő megkérdezte a kislánytól, hogy tényleg imádja-e az ovit. Hát persze, mondta a kislány minden lelkesedés nélkül, és rögtön visszakérdezett. Te mit fogsz inni? Merthogy a nő italt még nem rendelt. Hát, nem is tudom, talán olyan vizet, mint a tied, mondta a nő, mire a kislány elkezdte győzködni, hogy rendeljen kólát. De azt te szereted, nem én, mondta a nő. Nem, én nem szeretem, vágta rá a kislány, de te biztosan szereted, te rendeljél, légyszi... Az anya egy szót sem szólt, a nő nem tudta mire vélni a dolgot, de végül rendelt magának egy kólát, és elővette a ridiküljéből a csokit. Ezt neked hoztam, nyújtotta át a kislánynak. Ebben a pillanatban az anya felpattant, mint akit megdöftek, és szinte visszatuszkolta a csokit a nő táskájába. Nem eszik ő csokit, abban az óvodában nem szabad csokit enni, mondta kemény hangon. Édességet csak a buta gyerekek esznek, kommentálta a kislány. Buta gyerekek?! A nő csak hápogott. Igen, a malacok, azok a gyerekek, akik nem a mi óvodánkba járnak, mondta a kislány. De mi mások vagyunk. Mi nem eszünk csokit. Mi nem szeretjük a csokit. 
Ezután már nem sokat beszéltek. Mielőtt elváltak, az anya kiment a vécére. Amint eltűnt, a kislány, az ötéves, fogta a nő táskáját, és kitúrta belőle a csokit. Ezt elviszem, mondta. És ihatok a kóládból? Majd ha az anyu visszajön, azt fogja gondolni, hogy te ittad. Ne szólj neki, jó? 

Nem szóltam.