A hét Merkeltől Merkelig

Angela Merkel

A hét legfontosabb nemzetközi eseménye a Merkel–Seehofer találkozó, azaz előbb a CDU–CSU párviadal átmeneti kompromisszumos békekötése, amely a kancellár migrációs engedményei miatt rögtön kivívta a nagykoalíciós SPD haragját.

Németországban állt a bál ismét, Merkel asszony kormányzását az egyensúlyozás minden eddiginél kényesebb helyzetekbe sodorhatja, hiszen a bajor testvérpárt is identitásáért, az arcvesztés ellen küzd, a radikális ellenzéki AfD kihívásai közepette. A CSU-vezér Seehofer hétfőn még a lemondását kilátásba helyezve ment Merkelhez, jelezve, hogy a kancellár a bajorok jóvoltából kancellár, ki is csikart engedményeket, mely szerint a Németországba érkező menekülteket zárt táborokban helyezik el, de ezt legott elsöpörte az SPD tiltakozása, táborok helyett rendőrségi szállások lesznek, s még az idén új bevándorlási törvény. Továbbra is a keményvonalas CSU és a másik oldalról mereven bevándorlásbarát szocdemek között őrlődik a németek nagyasszonya, a kompromisszumok robotosa, így a koalíciós megállapodásra is igaz lehet a legendás De Gaulle elnök bonmotja: „tudják, a szerződések olyanok, akár a lányok vagy a rózsák: tartanak, amíg tartanak”.

A hét legfontosabb két magyar híre szintén kötődik a Berlin–Párizs-tengelyhez: Macron francia államfő nehezményezte távozó budapesti nagykövete Orbán-empátiáját, a brüsszeli hivatalos haragszomrádtól élesen eltérő kedvező nézeteit a magyar vezetőről, amiért a magyar fővárosban meg kitüntetés járt a nyugati magyarfóbiát emlegető diplomatának. Eközben létrejött a német–magyar csúcstalálkozó Berlinben, a Merkel– Orbán randevún pedig az udvarias partnerség mellett az is egyértelműsíttetett, hogy a két politikus migránstémában máshonnan és máshogyan látja a világot, azaz, hogy mi a humanitárius nemzetközi viselkedés lényege.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?