A hatékony érdekérvényesítés nyomában

A szlovákiai magyar problémák kibeszélése gyakran párosul az elit bírálatával. A kritikák szerint nincsenek jó ötleteink, nincs jövőképünk, és összességében a válság fő forrása, hogy nincsenek olyan személyiségeink, akik képesek felnőni a feladathoz és kigondolni a jó kezdeményezéseket. Azonban nem feltétlenül ebben rejlik a probléma, az ötlethiány csak részben jellemzi a közösséget. A gondok megfogalmazása, körülírása sok esetben már megvalósult. Többször előfordul, hogy a korábbi kezdeményezésekről nem tudva saját magunk vázoljuk fel ugyanazt a problémát, kínálunk elméleti megoldásokat. Lassan, de biztosan számszerűsíteni lehet például, hogy milyen változásokra lenne szükség az iskolaügyben, melyek a déli régiók problémái, vagy mi az akadálya a magyar közösségen belül zajló szervezetépítésnek. Akadnak elvi megoldások és konstrukciók is szép számmal. Néhány ezek közül országos szintű változásokkal számol – mint például az autonómia –, máskor pedig helyi szinten kellene megvalósítani és átültetni az ötleteket. Elvben még azt is tudjuk, hogy a szlovák intolerancia melegágyát az oktatás hiányosságai és az általános tudatlanság jelenti. Ahol véget ér a gondolatmenetAmiről sokkal kevesebb szó esik, az a célokig vezető út megvalósíthatósága és mikéntje. Fel tudjuk vázolni a kiindulópontokat, gyakran képesek vagyunk leírni az ideális állapotot, amelyet szeretnénk elérni. Arról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, miként jutunk el A pontból B pontba. Ezt a kérdést vagy kapacitáshiány miatt nem tárgyalják a gondolkodók, vagy – a nehézségek tudatában – elegánsan figyelmen kívül hagyják, a megfogalmazott elveknél véget ér a gondolatmenet. Ez komoly problémát jelent, hiszen beszélni kell arról is, érdemben milyen eszközökkel rendelkezünk a célkitűzéseink megvalósításához, illetve azok mennyire reálisak. A civil vonalA cikkíró számára az érdekérvényesítés folyamatos problémát jelent. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának struktúrája, a laza, kötetlen, konszenzuson alapuló együttműködés első pillantásra nem tűnik túl hatékonynak. Nem bejegyzett szervezetként, valós intézmények hiányában a közös hang megtalálása nem elég, ki kell találni, miként lehet eljutni az ötletek megvalósításig. A Kerekasztalon túllépve pedig a civil szervezetek története, problémái mutatják, hogy – leegyszerűsítve – három alapvető módon lehet átültetni a gyakorlatba az elképzeléseket: az önerőből való cselekvés, az együttműködés, végső esetben pedig a kényszerítés útján. A három kategóriát jobban kifejtve: az önerőből való cselekvés azokat az eseteket jelzi, mikor egy csoport megfogalmaz egy célt, majd saját maga, mindenféle további segítség nélkül képes is keresztülvinni az akaratát. Teheti ezt többnyire azért, mert eleve megvannak hozzá az anyagi és személyi erőforrásai. Helyi szinten ebbe a kategóriába tartoznak például a településszépítő magánkezdeményezések, országos szinten az alapítványi projektek. Az együttműködés akkor következhet be, mikor az igény nyilvános megfogalmazása nyitott fülekre, általános megértésre talál a hatóságok és a közeg részéről. Ezek azok az esetek, amikor korábban egyszerűen nem merült fel az alulról felvetett kezdeményezés, senkinek sem jutott eszébe a „civilek” által megnevezett probléma. A játszóterek, szabadidőközpontok kialakítása, állami szinten akár a népszavazás kiírása majd tiszteletben tartása is az együttműködés elvén alapul. Amennyiben viszont sem önerőből, sem pedig az illetékes hatóságokkal karöltve nem lehet megvalósítani valamit, egyfajta végső megoldásként felmerül a szervezett nyomásgyakorlás lehetősége. Ennek különféle módozatai vannak, az érintettek körének függvényében: tiltakozó akciók, petíciók és memorandumok, sztrájkok, látványos tömegtüntetések és egyéni kezdeményezések. A témának eléggé gazdag szakirodalma létezik, az ezzel kapcsolatos gyakorlati problémákat boncolgatjuk a továbbiakban. A politikai vonalMindhárom módszer feltételezi, hogy az a csoport, amely megfogalmazza az igényeit, gyakorlatilag „politizálni kezd”, hiszen közérdekű ügyekben fejt ki aktivitást. A hatékonyságot nagyban segíti, ha az érintett közösségen belül működik a politikai érdekérvényesítés, azaz megvannak a választott képviselők, akik közvetíthetik a kéréseket és követeléseket, ha igény mutatkozik rá, az adott településen, megyei szinten vagy akár országosan. A jelenlegi közhangulatban hajlamosak vagyunk alábecsülni a politika és a politikusok jelentőségét, pedig nem kellene. A politikusok feladata ugyanis – legalábbis elméletben – pontosan az, hogy minket képviseljenek. Azaz, hogy a választóik akaratát, az ígéretes és indokolt kezdeményezéseket felkarolják, és könnyebbé tegyék a megvalósításukat. Ez a politikusi pálya lényege. Szlovákiában azonban az akaratunk érvényesítése komoly akadályokba ütközik – politikán innen és túl is. Az állam feladata elvben az, hogy kielégítse a polgárai igényét. Vagy saját kezdeményezésből, elébe menve a problémának, vagy pedig hallgatva a helyi szinten megfogalmazódó igényekre. A mai Szlovákiában kisebbségi, azaz szlovák–magyar viszonylatban azonban nincs szó kooperációról: világosan mutatja az államigazgatás és a helyi igények közti szakadékot egyebek mellett a peredi népszavazás ügye, a vasúti feliratok kálváriája, valamint a déli régiók gazdasági fejlesztéseinek elmaradása. Nemcsak a szlovákiai magyarok országos kérdéseit, hanem helyi problémáit is jellemzi az érdekérvényesítés gyengesége: gyakran akkora az értetlenség és az ellenállás, hogy a nyomásgyakorlás rövid távon hatástalannak bizonyul, majd pedig elhal. Ebből fakad a szlovákiai magyarság általános frusztrációja: országos és helyi szinten a kulturális, oktatási és gazdasági jogok gyenge érvényesítése érezteti a hatását, helyi szinten pedig gyakran a kezdeményezőkedv sincs meg – pedig nem lehet minden probléma mögé egy politikust, nagyhatalmú mecénást vagy támogatót odaállítani. A hatalom közösAhhoz, hogy valóban át lehessen ültetni a kezdeményezéseket a gyakorlatba, a közösségnek tudatosítania kell, hogy az ehhez szükséges hatalom a saját kezében van. A hatalom a klasszikus definíció szerint az akarat és a szándék másokra való, nem feltétlenül erőszakos testálását jelenti. Alapesetben a hatalmat az állam gyakorolja az erőszakszervezetei (a katonaság és a rendőrség), valamint a szokásjog révén. Mindannyian tudjuk, hogy ha nem fizetünk adót, problémánk adódik az adóhatósággal. Ha átmegyünk a piroson, megbüntethet a rendőr, csakúgy, mint mikor rámázoljuk a magyar feliratot a tisztán szlovák nyelvű plakátra. Ezek a szokások, írott és íratlan szabályok határozzák meg az egész életünket. A hatalom azonban átvehető, ha a tömeg azt aktívan kisajátítja. Ez nem is annyira ritka jelenség. Szlovákiában a bársonyos forradalom mutatta meg, hogy az államhatalom tehetetlen a szervezetten és összehangoltan fellépő állampolgáraival szemben. A követelések megfogalmazása, a „status quo” megváltozására tett kísérletek egyébként gyakran konfliktust váltanak ki, hiszen ellenállást keltenek. De ez nem feltétlenül baj: a konfliktusok hiánya ugyanis nem azt jelenti, hogy az adott probléma nem létezik – csak azt, hogy nem látható. Mi a fenti elméleti fejtegetés gyakorlati jelentősége? A szlovákiai magyar közösség érdekérvényesítése kisebb-nagyobb döccenőkkel minden esetben működhet. Ha van ötlet és kezdeményezőkészség, fel lehet számolni a passzivitást, és önerőből is megvalósíthatók az ötleteink. Ha létezik és normális a kommunikáció a hatóságok és az állampolgárok között, akkor lehetséges együttműködéssel megoldani a problémáinkat. Végül, de nem utolsósorban: ha nyomásgyakorlásra kerülne sor, az a jól megszervezett és összetartó csoportoknak köszönhetően lehet hatékony. Ha sikerül elérni, hogy egy kritikus tömeg ne rendezetlen csoportosulásként, hanem fegyelmezett csoportként működjön huzamosabb ideig (vagy elhitetni, hogy egy kezdeményezés mögött tömegek állnak), akkor van esély a hosszú távú sikerre. Mindhárom megoldási mód feltételezi a szlovákiai magyar közösség fontos képviselőinek aktív szerepvállalását, legyen szó az egyes települések aktivistáiról vagy országosan ismert személyiségekről és szervezetekről. A civil kurázsi ma Szlovákiában nemzetiségtől függetlenül hiánycikknek számít. Ha akadnak, akikben megvan, és sikerül elfogadottá és megszokottá tenni a társadalomban a három módszert, akkor a folyamat önműködővé válik: lesz ötlet és hajlandóság a problémák tágabb körben való megoldására, a közösség megerősítésére és megszervezésére. A szerző a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának a szóvivője