A határon túli vásárló

A határon túli magyarok szavazati jogát kritizálók joggal róják fel, hogy olyanok is beleszólnak az ország ügyeiben, akik nem ott élnek, nem ott adóznak, és döntésük súlyát meglehetősen közvetve érzik. A határon túliak csak „fél” szavazati jogot kaptak, kizárólag az országos listára szavazhattak, egyénire nem. Közteherviselésük pedig bonyolult kérdés. Igaz, hogy se közvetlen adót, se járulékot nem fizetnek, de vásárlóként áfát igen. Azzal, hogy Magyarországon a forgalmi adó az igazán magas, a külföldieket is megterhelik vele. A gyenge forintárfolyam viszont ennek élét jelentősen tompítja. Jól látható, hogy az eurót használó országokból, így Szlovákiából is, mikor élénkül meg a bevásárlóturizmus. A Matolcsy-féle gazdaságpolitikában hívők akár dicshimnuszokat is zenghetnének arról, milyen egyedi módon sikerült az állami terhek egy részét áthárítani a devizakülföldiek vállára, méghozzá úgy, hogy azok meg se érezzék. A határon túliak bizonyára jelentős mértékben járulnak hozzá a magyarországi határ menti kiskereskedelem fellendítéséhez. Értelemszerűen szó sincs arról, hogy a luxusszállók forgalmát emelnék, ellenben kis tételben, de folyamatosan Magyarországról szerzik be javaik kisebb-nagyobb részét. Az operába talán valóban több nem magyar ajkú külföldi jár, az viszont biztos, hogy például a magyar könyvpiacon jelentős vásárlói réteget képeznek. Az is biztos, hogy egy-egy ilyen vásárlás alkalmával nem azon gondolkodnak, hogy az ár 27%-val az államkasszát támogatják: azért vásárolnak Magyarországon, mert olcsóbb. De nem kizárólag ezért, hiszen a magyar kultúrához kötődő dolgokat csak az anyaországban lehet beszerezni. Azonban távolról sem ilyen egyszerű meghatározni a határon túliak pozícióját. A magyar állam a rendszerváltozás óta forint százmilliárdokban kifejezhető támogatásokat küldött a határon túlra. A pénzmozgás szempontjából könnyen előfordulhat, hogy a határon túli magyarok nettó nyertesek. Ezt a szempontot, sajnos vagy szerencsére, a magyar költségvetés sohasem veszi figyelembe.