A hatalom íze világjárvány idején

Danglár/Trend

Baj lesz, ha a politikának túlságosan megtetszik a pandémiás üzemmód.

Év elején mindenki azt latolgatja, merre tart majd idén a világ, és az elmúlt két tragikus év miatt nincs sok okunk az optimizmusra. Annál már mindenki többet szeretne, hogy egyszer a legsötétebb viharfelhők is elvonulnak és kisüt a Nap.

A világjárvány hatásairól a politikára, a gazdaságra és az emberek mindennapjaira beszéltek, írtak már éppen eleget, és hát ezek nélkül is tudja mindenki a magáét: a világ minden táján megszenvedték a mindent átrendező pandémiát.

Erre az időszakra nemcsak a sok millió áldozat miatt fogunk emlékezni, hanem egy gyökeres társadalmi változásokat elindító korként is. Akár a tatárjárásra. Annak idején teljesen megváltoztatta egész Kelet- és Közép-Európát, úgy, ahogy most a Kelet-Ázsiából érkező vírus az egész világon átírja a szabályokat.

A legfontosabb az emberéletek megvédése, de emiatt olyan irányba indult el a világ, amely gyorsan megbosszulhatja magát. Mindenféle járványügyi intézkedés, határlezárás, karantén és korlátozás az emberek védelme érdekében történik, de egyúttal óhatatlanul növeli a politika erejét. A politikusok beleszólását a mindennapokba. A magunk és szeretteink védelme érdekében kénytelenek voltunk lemondani bizonyos dolgokról, jogokról, és a döntést a választott képviselők kezébe adni.

Ha ideális világban élnénk, járvány alatt a politikusok a járvány- ügyi szakértőkre hallgatnának, hogy minél gyorsabban legyűrjünk egy-egy hullámot és visszatérhessünk a normális élethez. Csakhogy mióta világ a világ, mindig egy csomó kísértéssel járt a hatalom: populizmus, a közös kasszában való turkálás, önkény – nem csak pandémia idején leselkednek ilyesmik a vezetőkre.

Ahogy a terrorista támadások utáni rémület felhatalmazást adott a politikának, hogy korlátozza az emberi jogokat és ellenőrzése alá vonja például az internetet, úgy a nem tágító járvány is hasonló folyamatokat indíthat el.

Ha a politikának megtetszik a pandémiás üzemmód, akkor egy csomó dolog a járvány után is velünk marad a mostani időszakból. Hiszen a politikusok kivételes alkalmat kaptak arra, hogy a saját kedvük szerint próbálják formálni a társadalmat és úgy tűnik, még jó ideig ügyködhetnek ezen. Örök időkre a Coviddal, és soha máshogy? Inkább tényleg bízzunk jobb időkben és szebb napokban.

A szerző a Trend kommentátora

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?