Vélemény

A hallottak élén

Éppen véget ért az esős évszak, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy Császár Előd visszatér.
Veres István

2019. június 26. 19:30

csaszar

Pontosabban visszatérőben van. Ismét betette a lábát a magyar éterbe, vagy valami ilyesmi. Bandika és Ervin az elmúlt hetekben gazdaságról gazdaságra jártak, idénymunka után kérdezősködve, vagy csak besegítve itt-ott valamelyik udvarházban, mert a segítség mostanság, amikor minden falusi dolgos kéz nyugaton keresi magát gennyesre, sok háznál elkél. Cserébe elfogadnak ételt, szállást, terményeket, jókívánságot. Pénzt nem szívesen, mert úgy vannak vele, az csak elveszi az ember eszét. Cseresznyeszedés közben hallották az egyik dimbes-dombos, akáclombos falucskában az ereszre akasztott tranzisztoros rádióból, hogy életünkbe Császár Előd rádiós műsorvezetőként térhet vissza. Igen, a szőke Császár, aki a 90-es években a Megtalállak még című slágerrel zárta magát szívünkbe, aztán 1998-ban egy magyar rendőr halálát okozó autóbalesettel zárta magát szívünkből ki. Külföldre költözött, nem hallatott magáról, most pedig az egyik kereskedelmi rádió adásában lesz hallható műsorvezetőként. A rádió nevét nem írjuk le, mert a rádió sem írja le a miénket, ez így igazságos. Ugyanannak a kereskedelmi rádiónak egy fontos embere, bizonyos Jáksó László, már hozzá is szólt a visszatéréshez, hülyegyereknek nevezve Császárt. Aztán reccsent egyet a rádió, 

majd bemondták, hogy Donald Trump amerikai elnök azért állította le az utolsó pillanatban az Irán elleni légicsapásokat, mert tudomást szerzett róla, hogy a légicsapások emberek halálát okozhatják.

Bandika a hírek hatására először csak egyre idegesebben kezdte köpködni a fa tetejéről a cseresznyemagokat, aztán nekifogott, hogy elénekelje a Tiltott szerelem című slágert, amelyet Császár Előd követett el Eördögh Alexával. „Hát szólj, hogy kell, vagy nem. Ez a titkos szerelem. Most döntsd el, mi legyen!” – ontotta a lomb a dallamot. Ervinnek először eszébe jutott a régi találós kérdés, hogyan találhatjuk meg legkönnyebben az elefántot a cseresznyefán (piros a szeme), aztán inkább elindult, hogy kiürítse a vödröket. 
Senkit nem akart megsérteni a véleményével, ezért inkább ki sem alakította azt. Úgy volt a véleménnyel, mint a környezettudatos emberek a szeméttel: az a legjobb szemét, amely nem keletkezik. Amikor az üres vödrökkel visszatért, kifejtette: szerinte 

a véleményükkel is úgy bánnak az emberek, mint a szemetükkel: igyekeznek tőle megszabadulni, csakhogy nem a kukába vagy a természetbe lökik, hanem embertársaikra.

Olyan ez, mint a nyári sütemények legveszélyesebbike, a cseresznyés piskótatészta magozatlan cseresznyével. Önmagában egy gasztronómiai légicsapás, fogyasztásának kevés előnye közül az egyik, hogy megtanít lassan enni, figyelmünket ébren tartva.
Bandika és Ervin ebben demokratikusan ki is egyeztek, mint ahogy abban is, hogy kereskedelmi rádiót a legjobb csak lehalkítva hallgatni. Eljött az ebédidő, a fiúk pedig örömükben idéztek egyet Csiszár Jenő milánói magyar főkonzultól, aki Császár Előd fénykorában az akkor még közszolgálati Petőfi rádió Apukám világa című műsorát vezette, és azzal a rövid mondattal próbálta ösztönözni az akkor még ritkaságnak számító e-mail-kommunikációra hallgatóit, hogy „írjatok a kukacomra.” A hallottakról vagy jót, vagy semmit.
A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Átverések fekete péntekre

Várhatóan decemberben nyitják meg az érsekújvári hidat

A Híd listáján indulnak a Šanca jelöltjei

Raši: Elhárultak az utolsó akadályok is Krasznahorka várának újjáépítése elől

Személyautó ütközött össze egy kamionnal Dunaszerdahely mellett

A kormány több mint 1,8 millió eurót oszt szét a Rozsnyói járásban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!