A gyepűk

A keletiek egy jó része magára vette a megjegyzést, a kormányellenes tüntetéseken egy iglói résztvevő a város szlovák nevét (Spišská Nová Ves, szó szerinti fordításban Szepesújhely) a transzparensén megváltoztatta: Szepesújsemmire. A jogos felháborodáson túl, be kell látni, van igazság a miniszterelnöki mondatban: Szlovákia keleti felében vannak térségek, ahol nincsen sok minden. Ahol egyre kevesebb az ember, a cég, a bolt, az étterem, a jó út, a lakott ház. A Pozsonyi Magyar Intézet élén eltöltött éveim alatt volt egy saját magamnak kitűzött célom: eljutni minden szlovákiai járásba. A terv nagyjából sikerült, de nem kevés hely volt, ahol azt kellett konstatálnom: hát itt a természeti és kulturális örökségen kívül nincs sok minden. Kiürült, kietlen hegyvidék a Kárpátok északkeleti térségében; turistautak, valami jóféle erdőjáró teherautóval járhatatlanná téve; kerítés az út mentén, amire minden részletesebb magyarázat nélkül csak annyi van kiírva, „életveszély”; Bártfa mint egy kirámolt, üres ékszerdoboz, bolyongás az üres városban; kihalt kapualjak Eperjesen. Elég sokatmondó az is, hogy a falvak legmodernebb házaival a patikus és a sírköves büszkélkedhet.

A legmélyebb emlék Dél-Szepesség bejárása volt, Krasznahorka felől Gölnicbányáig, elcsatangolva Stósz, Mecenzéf felé kisebb utakon, ami túlélő expedícióvá alakult, mivel sehol nem volt nyitva étterem. Hideg élelemmel meg nem készültünk. Az éttermek önkényesen kezelték a nyitvatartási időt, pár ember miatt kár kinyitni; számunkra meg lassan az „éhező völgyek” kifejezés új értelmet nyert. Kérdezősködni se nagyon volt kitől. Gölnicbányán szürreális képként jelent meg a teljesen kihalt és valószerűtlenül csöndes városban egy óriási, vidám cigány lakodalmas menet; nem tartottuk illendőnek megzavarni, hogy hol lehet itt enni. Végül Szomolnokon sikerült rántott sajthoz jutni – ez volt valaha Magyarország egyik legnagyobb bányavárosa, ma meg az Isten tudja, miből tudnak itt megélni az emberek. A rántott sajt árusításból biztos nem.

Nyilván vannak térségek, amelyekre ez a perspektívátlanság nem igaz (például pont Igló tűnik üdítő kivételnek), de nagy általánosságban úgy Kelet-Szlovákia, mint Kelet-Magyarország gyepűsödik. Ez egyre nagyobb gondot jelent majd a fejlett központoknak gazdasági és politikai értelemben is, hiszen itt találnak táptalajt leginkább a korszak antidemokratikus mozgalmai. De ez a probléma formabontó, radikális politika felé lökheti majd a fejlettebb központokat is, melyeknek egyszer majd elegük lesz a gyepűk eltartásából és elégedetlen választóikból.

A divatos szlovák politikus, Miroslav Beblavý egy könyvében például azt javasolja, hogy a válságrégiók önkormányzatiságát fel kellene valahogy függeszteni, központi irányítás alá kellene őket helyezni, amiben rengeteg ráció lehet, de ez végső soron mégis valamiféle alá-fölé rendeltségi viszony érvényesítése lenne. Az ilyen típusú gondolatok és viták a jövőben várhatóan erősödni fognak, ahogy a piacgazdasági mechanizmusok e régiókban egyre halványulnak és a társadalom szövete szétszakadozik.