A gázművek mint közintézmény

Még ha százszor is írjuk le, hogy a Szlovák Gázművek körül mi a baj, a lényeg akkor sem lesz fontos, mert – ahogyan azt tisztelt Kocur kollégám megjegyezte – az SPP egyenlő gázszámla, a többi a tisztelt polgárt egyáltalán nem érdekli. Mégis, újra és újra el kell mondani, le kell írni: az SPP-vel nem a visszavásárlás és annak technikája, mikéntje a baj, hanem az, hogy újra 100 százalékos állami tulajdonú lesz a vállalat. Ez pedig baj, alapvetően baj.

Az állami intézményekben gyakran, sőt, rendszeresen látjuk, hogy semmiféle hosszú távú elképzelés, koncepció, de még csak gondolkodás sincs jelen, élünk a négyéves mandátum bűvkörében – ki megtéve tisztességesen azt, amit négy év alatt egyáltalán lehet, ki pedig a „fogd a pénzt és fuss!” alapon használva ki az intézményes tisztség adta, még mindig nagy lehetőségeket a meggazdagodásra. Az összes olyan intézmény, amely a mindenkori politikától, pontosabban kormányzati szerepvállalástól függ (nevezzük akár függetlennek az adott intézményt) bármire, ami középtávot meghaladó érték, építés, beruházás, szabályozás lenne, tökéletesen alkalmatlan. Természeténél fogva.

Jön az új vezető, s kivéve, hogy nem vezetőhelyettesi posztról érkező belső ember, az első évben betanul. Akármekkora szakember, a gyakorlat, az intézményi kultúra, az íratlan cégkultúra áttekintéséhez legalább egy évre van szüksége. Majd jön két év, amikor – ha akar – hatékony munkát végezhet. Majd jön az utolsó év, amikor vagy az újraválasztásért küzd, vagy a távozását készíti elő. A mandátum felét nem hatékony munkával végzi, de vezérigazgatói, vezéri, elnöki vagy egyéb fizetését, titkárnőjét, kocsiját, hatalmát négy éven át kapja. A legegyszerűbb számítás szerint is 50 százalékos hatékonysággal dolgozik.

Ha ugyanezt egy kereskedelmi társaságban engedjük meg (magunknak), akkor az árat emelő tényezővé válik. Akár leszorítja az állam az árakat, akár nem, a végén drágább a termék, mert – főleg az energetikában – hosszú távú folyamatok, kontraktusok, stratégiák határozzák meg a vállalat sikeres üzletpolitikáját és az árait is. Elég megnézni az állami vasutat, amely akkor sem fog nyereséget termelni, ha minden autó egyszerre tönkremegy, és minden busz kerekét egy éjszaka ellopják, s ha egy évig köd lesz, hogy repülni se lehessen. Egyszerűen állami cég, a maga intézményes és nem üzleti modelljével, ahol kormányok, választási időszakok és két botrány közti hónapok mértékével mérik az időt. Az állam ezért nem jó tulajdonos, és soha nem is lesz az.

Bizonyos választók számára érthetetlen, hogy amit az SPP elvisz, azt az oktatás, a bűnüldözés, a bíróság szívja meg, ők nem termelnek. Az egészségügy is megszívja, de az nagy biznisz, ezért nem használom példának. Azt sem érdemes boncolgatni, hány trafik van az SPP-ben a vezér posztján kívül, ahol majd ki lehet elégíteni olyan ambíciókat, amelyeket a magánszférában a haloványabb képességek okán nem lehetne.

Ehhez csak egy apró megjegyzés: a csehekről tegnap írtuk, hogy szabályozni fogják a helyi média tartalmát, ne a polgármesterek szócsöve legyen. Jelentem: nem sikerül nekik. Nem sikerülhet, mert a baj nem a szabályozás hibáiban volt, hanem abban, hogy önkormányzatok közpénzeiből működik a helyi média. Ha a piacon működne, a szabályozás fölösleges lenne – igaz, akkor a szabályozó testület tagjai mehetnének legelni, és ők, ugye, a „mi embereink”. SPP vezérek – kicsiben. Hát itt van a kutya elásva s minden más, izmos nyilatkozat az üres szalma csépelése csupán.