A felelős gazdálkodás felé

Úgy tűnt, a nyári nyugdíjlenyúlásnál semmi sem fontosabb, egy dolog azonban váratlanul megállásra kényszerítette a parlamenten átgázoló smeres úthengert: az állami vagyon (úgymond) védelme.

A honatyák kedden, a nyugdíjtörvény vitáját megszakítva iktatták be programjukba a végrehajtásról szóló törvény módosítását, melyet tegnap gyorsított eljárásban el is fogadtak, mert a jelenlegi helyzet egy alkotmánybírósági döntést követően veszélyeztette az állami vagyont, mely, még ha nem is mindig érezzük úgy, mindannyiunk vagyona, így értelemszerűen védelme is közérdek. Az állami vagyonnal szembeni végrehajtás tilalmát kimondó, az erős államot támogató koncepció azonban ütközik a természetes és jogi személyek jogos gazdasági követeléseivel. Ha ugyanis a nyájas olvasónak a kertszomszédja tartozik, ráküldi a végrehajtót, és az visz házat, kocsit, a szerződésbe foglalt mértékben. Ha viszont az állam az adósa, az, ha nem küldi is melegebb égtájakra a végrehajtót, az ajtót mindenképpen becsukja az orra előtt, a követelő pedig hoppon marad.

Ez, éppen úgy, mint a tervezett költségvetési hiány, a felelőtlen állam koncepcióját erősíti. Az állam felelős gazdálkodást vár el a cégektől, egyéni vállalkozóktól, magánszemélyektől, és felelős gazdálkodásuk gyümölcsét le is szüreteli adó formájában. Ha pedig ezt, vagy a járulékokat, vagy bármilyen egyéb, az állam által kirótt terhet elmulasztanak befizetni, jön a fizetési felszólítás, majd, több lépcsőt követően eljutunk addig a végrehajtóig, ami alól a mindenható állam magának eddig kivételt biztosított.

Másrészt nyilván az sem lenne jó az állampolgároknak, ha árvíz esetén a hadsereg nem tudna egy pontonhidat lerakni, vagy nagymamájuk nem tudna befeküdni egy állami kórházi ágyra, mert azokat az állam tartozása fejében elvitte a végrehajtó.

Van ez az Alkotmánybíróság. Az, hogy az államfő 2011. június 17. óta nem nevezte ki a parlament által megválasztott főügyészt, nem izgatja őket, a nővérek béréről meg olyan gyorsan döntöttek, mint egy olimpiai bokszbíró Londonban. E két példa jól szemlélteti, kik ők, és hogyan is működnek, de még mindig ők a törvényesség őrei e hazában. Ha valamire azt mondják, hogy az alkotmányellenes, akkor az alkotmányellenes. A kormány és a parlament erre olyan, salamoninak csak többszörös idézőjelbe téve nevezhető döntést hozott, mint a mentelmi jog esetében, látszólag engedve valamicskét, azonban továbbra is különbséget téve ember és ember, ill. állampolgár és állam között. A mentelmi jogról szóló, nagy csinnadrattával beharangozott törvénymódosítás eredményeként, ha a képviselő ellen eljárás indul, és szökés, bűnismétlés vagy tanúbefolyásolás miatt a bíró előzetes letartóztatásba helyezné, ehhez a többi képviselő engedélye szükséges, míg egy átlagpolgár esetében nem. A végrehajtásról szóló, módosított törvény kijelöli, mely állami vagyontárgyak – jó sok van – élveznek mentességet a végrehajtás alól, és melyek azok, amelyek esetében – bevezetve a viszonylagos mentesség fogalmát – bíróság dönthet a végrehajtásról. Az állampolgárokkal az állam nem ennyire benevolens. Így az alkotmánybírósági határozatnak is kihúzták a méregfogát, látszólag(!) az állami immunitást is felszámolták. Folytatódhat a felelős állami gazdálkodás.