A fagyi visszanyal

A kormányfő úgy fogalmazott egy BBC-interjúban, hogy a brit fuvarozó vállalatok évtizedekig nem fejlesztették a kamionos pihenőhelyeket, nem javították a munkakörülményeket és nem emelték a béreket. Ehelyett jórészt a keleti EU-tagországokból érkező, „nagyon keményen dolgozó” munkavállalókra hagyatkoztak, akik ilyen feltételekkel is hajlandók voltak elvégezni ezt a munkát. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a kamionsofőri állás jelenleg nem vonzó Nagy-Britanniában, úgyhogy most nincs, aki elszállítsa a benzint a töltőállomásokra.

Nyilván az sem segített a szakma vonzóvá tételében, hogy egész Európa láthatta, amikor januárban a brit kormány hagyta a hidegben, élelem és tisztálkodási lehetőség nélkül napokig a határon rostokolni a sofőröket. Szerintem ezzel azok kedvét is elvették, akik addig esetleg fontolgatták a szakmaváltást.

Az angolok a korábbi évszázadok során hozzászoktak, hogy a gyarmataikról „importált” munkavállalók hajlandóak rossz munkakörülmények között, alacsony bérért is dolgozni, és ezt a rossz szokásukat az unión belül is megtartották. Aki járt Angliában, láthatta, hogy a fizikai munkákat többnyire ázsiai, afrikai és kelet-európai bevándorlók végzik. Ahhoz, hogy ez ne így legyen, emelni kellene a béreket és jobb munkakörülményeket kellene teremteni – nem csak a fuvarozóknál. A pizzafutár, az éttermi mosogató, az au pair (azaz háztartási cseléd), a takarító és még nagyon sok állás jelenleg szintén „nem vonzó” az Egyesült Királyságban, mert ezekben a szektorokban is 12 órát dolgoztatták eddig a kelet-európaiakat, egy brit polgár átlagfizetésének harmadáért.

A kialakult helyzetnek persze kettős oka van. Egyrészt a kapzsi fuvarozó cégek olyan keveset fizettek, hogy csak szegényebb országok polgárai vállalták ezt a munkát. Másrészt a helyiek ma is inkább öltönyös, irodai állásra vágynak, és amíg nem találnak ilyet, addig szépen megélnek a segélyből – melynek összege gyakran több, mint egy kelet-európai munkabére.

Úgy tűnik, a brexitnépszavazás előtt elfelejtették felmérni, hogy a két-három éves átmenet alatt mely szektorokban lehet (az említett okokból) munkaerőhiányra számítani. Azt sem mérték fel, hol kell javítani a munkakörülményeket és/vagy mely szakmákban kell keretszámokat biztosítani arra, hogy a munkaerő ne áramoljon el olyan mértékben, ami káros az ország gazdaságára nézve. Ezeket a számokat már a népszavazási kampányban nyilvánosságra kellett volna hozni, hogy a nép ennek fényében tudjon voksolni a maradás vagy a kiválás mellett. Szóval a fagyi most visszanyal.

De van az éremnek egy harmadik oldala is. A kelet-európai munkavállalók legtöbbször olyan kétségbeejtő helyzetből érkeztek, hogy bármit elvállaltak. Alig, vagy egyáltalán nem beszéltek angolul, nem ismerték a jogaikat, szerződéskötés előtt nem fordultak a szakszervezethez, nem tájékozódtak, elfogadták azt is, hogy a munkaadók nem jelentik be őket, és a helyi bérviszonyok szerint járó fizetés harmadával is beérték. Kiszolgáltatott helyzetben voltak, ám ez egyáltalán nem érdekelte a kormányt – sem a mostanit, sem az előzőt. Mert hiszen a brit gazdaság szárnyalt. Például volt olcsó áru, olcsó szállítással.

Az Európai Unióból való kilépés után tehát újratervezésnek kell(ene) következnie, méghozzá minél gyorsabban. Mert amit most látunk, az sajnos csak az első évad első epizódja...