A Duna Menti Nemzeti Park

Mihozzánk a Szlovák-karszt Nemzeti Park (Národný park Slovenský kras) áll talán a legközelebb, amely a déli határ mentén kapcsolódik a magyar-országi Aggteleki Nemzeti Parkhoz. Ez a terület, a valahai Gömör–Tornai-karszt, csak 2002-ben lett nemzeti parkká előléptetve. De ez is hegyvidéki. Síksági, nagy kiter-jedésű védett területünk 3 van: az egyik a Hegyháti Tájvédelmi Körzet – Chránená krajinná oblasť (CHKO) Záhorie – a Morva folyó árterén, a második a Latorcai-ligetek Tájvédelmi Körzet – CHKO Latorické luhy – a Latorca árterén, és a harmadik a legfiatalabb, az 1998-ban védetté nyilvánított Dunai Ártéri Erdők Tájvédelmi Körzet – CHKO Dunajské luhy.

Több szempont

Előre kell bocsátani, hogy az a tény, melyik területet milyen mi-nőségben nyilvánították védetté – vagyis nemzeti parkká vagy tájvédelmi körzetté minősítették-e –, sok mindentől függ, tehát nemcsak a természeti értékektől, hanem a társadalmi érdekektől, a természetvédelem hagyományaitól, a helyi természetvédők lelkesedésétől és odaadásától, valamint nem utolsó-sorban a politikai vezetéstől is. A jelenlegi környezetvédelmi tárca a közelmúltban előmerészkedett azzal a gondolattal, hogy a Duna mentén is megpróbál életre hozni egy nemzeti parkot.

Nem új ötlet

A Duna Menti Nemzeti Park gondolata nem teljesen új. A múlt század 80-as évei vége felé kezdett erősödni az a gondolat, hogy ha már itt van a szomszédunkban az ausztriai Donau-Aue Nemzeti Park, Magyarország és Ausztria határán a Fertő–Hansági Nemzeti Park, nálunk a Hegyháti Tájvédelmi Körzet, a Duna túloldalán a Szigetközi Tájvédelmi Körzet, talán össze is lehetne ezeket kapcsolni egy összefüggő védett területbe, valamiféle közép-európai zöld szívbe, tüdőbe. Paradox módon ennek a gondolatnak nagy lendületet a bősi erőmű előkészüle-tei és üzembe helyezése 1990–1992 között adott, amit annak idején a természetvédők éppen fordítva, a természet szempontjából katasztrófának tartottak.

A bősi erőmű hatása

A vízlépcső megépítésének egyik eredménye viszont éppen a felvízcsatorna és az Öreg-Duna között lévő terület különleges jellege, számos bővizű folyami ága, az elválasztó, de gyalog és biciklivel is jól járható rekeszek, amelyek ezeket az ágakat felduzzasztották, továbbá a vajkai és a sülyi nagy tavak, a gazdag erdők mind előrejelezték, hogy itt a terület védelmére szükség van. Bár nem jött létre összefüggő nemzetközi nemzeti park, de így került sor 1998-ban a Dunai Ártéri Erdők Tájvédelmi Körzet kinyilvánítására Pozsonytól majdnem Komáromig.

A terület védettsége

A tájvédelmi körzet területe általánosan csak aránylag gyengén védett, a 2. fokozatot kapta, de ezen belül számos szigorúan védett ter-mészeti rezerváció is található, amelyek közül a legismertebbek a Kopács-sziget, a Püspöki-ligetek, a Csicsói-holtág, az Aranyosi-ligetek. Az EU-ba való belépésünk után következett, hogy majdnem az egész terület a NATURA 2000 európai védett területek rendszeréhez csatlakozott, mégpedig mint madárvédelmi terület és mint európai jelentőségű védett terület egyaránt, sőt még a vizes élőhelyek nemzetközi rendszerének, a Ramszari-területeknek is a tagja lett.

Miért tájvédelmi körzet?

Még felsorolni is hosszan tart a sok értékes területet. Így hát majdnem természetesnek tűnhet a kérdés, hogy akkor idáig miért nem volt nemzeti park, hanem csak tájvédelmi körzet ez a terület. Ennek az okát sem egyszerű kibogozni. Elsősorban vegyük a szlovákiai hagyományokat, amelyek a természetvédelmet automatikusan a magas, érintetlen hegyekben képzelték el. Ez a terület viszont síkság, ártér, intenzív mező- és erdőgazdasággal. És mindezekhez jött még a bősi erőmű is! Az értékes területek alakja sem ideális, aránylag keskeny és hosszan elnyúlnak, mint maga a folyó vagy az ágai, így nehéz ütköztető zónákat kialakítani. Az értékes területek között számos kevésbé természeti, sőt majdnem hogy művileg kialakított hely is van, elég csak a bősi erőmű körül elterülő beton- és épületkomplexumot említeni. De ugyancsak problémának tűnhet az intenzív erdőgazdaság is, amely a nem hazai, gyorsan növő és csekély biodiverzitással rendelkező nyárfaerdőkön alapszik, és amit az erdészek nem nagyon akarnak feladni. Hadd említsük, hogy annak idején ez a terület a valahai párkányi papírgyár – amely a nyárfa feldolgozására is specializálódott – fontos nyersanyagbázisának számított. Számos faültetvény ebből a célból jött létre. Ezek az ültetvényes erdők gyorsan nőnek, és ha nincs is már papírgyár, a faanyag még mindig fontos árucikk.

Nemzetközi szabályok

Itt említsük meg a nemzetközi jogi feltételeket is! A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) előírásai szerint a nemzeti parkokban a terület legalább 50 százalékának érintetlen természetnek kellene lennie. Ezt kellene nálunk is elérni. A fenti felsorolásból láthatjuk, hogy ez bizony nem lesz egyszerű feladat. Ki adja fel az eddigi tevékenységét? Mert a mi természetvédelmi törvényünk szerint, ha a nemzeti park területén ütköznek az érdekek, a természetvédelmi szabályok az elsődlegesek!

Reális kilátások

Milyenek tehát a reális lehetőségek, esélyek? Elsősorban talán említeném, hogy a nemrégiben elfogadott törvény értelmében a védett területeken az állami tulajdonban lévő erdők a természetvédelmi hatóság kezelésébe kerülnek, ami azt jelenti, hogy a természetvédelmi hatóság fogja az erdőgazdálkodási terveket elkészítetni és felügyelni, és így talán csak nem fog konfliktusba kerülni a saját erdészeivel. A nem állami erdők tulajdonosai és használói, de a mezőgazdászok is törvény szerint az államtól többféle pénzbeli kompenzációt igényelhetnek a védettség által okozott gazdasági hátrányok kiegyenlítésére. Talán még azt is meg merném kockáztatni, hogy így a tulajdonosok esetenként még jobban is járhatnak, mintha állandó gondokkal kellene küszködniük, hogy gazdaságos legyen a termelésük.

Zonáció

A területek különböző értékeit a nemzeti park zonációja hivatott differenciált módon felmutatni. A legszigorúbban védett érintetlen területek az A zóna részei, utána következik a kevésbé, de még mindig szigorú B zóna, és a jelenlegi tájvédelmi körzet területeire jellemző a C zóna, ami tulajdonképen a szigorúan védett területek ütközőzónája, ahol már szinte nincs tiltás, csak szabályozás. A beépített területeket esetleg még D zónába is be lehet sorolni. A zonáció természetesen sok munkát fog igényelni, és nem vitás, hogy számtalan konfliktust is fog okozni. Mindezt a környezetvédelmi minisztérium szerint 2024 őszéig kellene elvégezni.

De itt említendőek a magasabb elvek! Szükséges-e a síksági területek természetének megőrzése is? Megérdemli-e a Csallóköz, hogy nemzeti parkja legyen? Nem hiszem, hogy valaki nemmel felelne. És ha még hozzáteszem, hogy szerte a világban a nemzeti parkok, amellett hogy a helyi lakosok büsz-keségét táplálják, fontos húzóerőt jelentenek az idegenforgalom és a turizmus számára, talán meg is békélünk azzal, hogy némelyik területet tényleg úgy kell őriznünk, mint a szemünk fényét.