A döbbenet fokozatai

<p>Néhány hónapja még senki nem ismerte. Aztán Kedvesem című dalával 244 produkció közül bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi versenyének 18-as mezőnyébe. Aztán ott találta magát a döntőben.&nbsp;</p>

 

Egy nemzet döbbent meg, amikor bejelentették, hogy ByeAlex a győztes, ő képviseli Magyarországot Malmőben, a nagy nemzetközi nyálparádén. Ez a fura, esetlen mozgású, meglehetősen szerény hangi adottságokkal rendelkező, retróparódia-szerű dalokat író fiatalember ugyanis egyáltalán nem passzol a fesztivál imázsához, ahol minden csillog-villog, ahol elképesztő látvánnyal, ruhakölteményekkel, szemüvegrepesztő hanggal, vagy legalábbis nagy ívű, hömpölygő, monumentális, agyondíszített dalokkal szokás harcba indulni. Akik az ilyen „alternatív”, „elszállt”, vagy inkább merészen hétköznapi dolgokat kedvelik, holtbiztos, hogy nem nézik az Eurovíziós Dalfesztivált. Vagy ha nézik is, nem küldenek SMS-t. Gondoltam eddig.Döbbenetem akkor hágott a tetőfokára, amikor ByeAlex elkezdte a számot. Magyarul, minimalista körítéssel (a Dal-ban megismert gitárossal és vokalista lánnyal), a hetvenes éveket idéző fejjel és szerelésben, a közönség pedig már az első taktusoknál vastapsolt. Mit történik itt?! Tényleg ennyire tetszik nekik? Félreértés ne essék, imádom a Kedvesem című dalt. Első hallásra megszerettem, de már akkor sem értettem, hogyan kerülhetett ez a srác egy műsorba Kállay Saunders Andrással, Radics Gigivel, vagy a Pál Dénes–Agárdi Szilvi duóval. Hiszen egy másik világból jött, egy szűk, a tévében alig szereplő réteg ízlését, kultúráját képviseli, amely réteg viszolyog a szórakoztatóipartól. Az alternatív zene és a showbiznisz között van ugyan átjárás, de keveseknek sikerül egyensúlyozni a keskeny pallón. Magyarországon legutóbb talán az EmilRuleZ zenekarnak és a Kistehénnek. És ha a döbbenetnek van csimborasszója, akkor ByeAlex döntőbe jutása volt az. Ráadásul a műsorvezető elsőként kiáltotta a nevét, illetve azt, hogy „Az első finalista Magyarország!” Mert hiszen tudjuk: itt országok versenyeznek, nem előadók, és még véletlenül sem dalok. És mivel a tévénézők saját országuk előadójára nem szavazhatnak, a skandinávok szomszédaikra, a szlávok egymásra, az osztrákok a németekre voksolnak, szegény magyarok pedig oly árván maradnak a nagy Európában, hogy rendre a huszadik hely környékén végeznek. Lehet, hogy a nézőknek elegük lett a bratyizósdiból? Vagy a döbbenet nyomatta meg velük a mobiltelefon gombját? Vagy még sosem láttak ilyen fura figurát, mint ez a ByeAlex? (Aki egyébként az én ízlésemhez képest azért mégiscsak meg van dizájnolva kissé, azaz „ki van találva”.) Lényeg a lényeg: döbbent kíváncsisággal várom a ma estét. Sőt, az is lehet, hogy küldök Alexnek egy szavazatot – bár még életemben nem csináltam ilyesmit...
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?