A brexit és az orosz pezsgő

Ahogy az is ránk tartozik régóta, hogy mi lesz, mi van velünk most, hogy együtt vagyunk az EU-ban, de minden erről szóló fejleményt elraktározunk a fejünk külpolitikai rovatának mínuszos hírei közé, mintha sose léptünk volna be ebbe a klubba. A brexit a magyar kormányt is csak nyers materiális szinten érdekli, a kommunikáció lényege a jelek szerint az, hogy a kilépést beáraztuk, tessenek lenyugodni: „a költségvetés tartalékából fedezhető minden olyan lépés, amellyel a döntés kezelhető”. Ja, és drágább lesz a sör a brexit után. Egyszerűen remek.

A briteknek persze nagyon sok mindenben igazuk van: évszázadok óta egyéni jogokra alapuló, töretlen demokratikus joguralomban élnek, nem hiányzik nekik egy bürokratikus egységállam. Igazuk van a totálisan túlterjeszkedő brüsszeli hivatalnoki hadsereggel kapcsolatban, igazuk lehet a nettó befizetés és az output közti aránytalanságokban, a migráció katasztrofális kezelésében – de alakítani az álláspontokat csak belülről lehet. Az Európai Unió egészen biztosan nem az a szerethető, átlátható konglomerátum, amelybe anno annyira vágytunk. De drága brit barátaink, minden empátiám mellett: ezt nem tehetitek velünk, ká-európaiakkal, hogy itt hagytok minket ezzel a sok nyugati szoci eurokratával egyrészt, meg a sok keleti nacionalista törpediktátorral másrészt. Lehet, hogy nem pont most van itt az ideje, de végre el kéne kezdeni beszélni arról, mi is az unió értelme, már ha nem csupán a fejlesztési kassza megcsapolása a középtávú cél. Hogy mi is az az Európa: migrációs válság, iszlám terror, gazdasági krízis vagy csak béke és szabadság idején.

Olyan EU kéne, amilyet a britek is szeretnének Thatcher óta: egyénpárti, szabadpiac- és szabadkereskedelem-párti, laza államszövetség, nem pedig szocialisztikus, túlszabályozó szuperállam, az „egyre szorosabb föderáció” jegyében. A britek csökkentenék a nemzeti protekcionizmust, jól visszanyesnék a nemzeti iparok állami szubvencióit, és erős euroatlanti szövetséget képeznének Amerikával. Ami elemi érdekünk, hiszen ha baj van (mint pl. a Balkánon vagy terrorizmusügyi know-how ügyben), úgyis őket hívjuk. Jól írta sajnos a The Sun bulvárlap, hogy az EU „válságok idején lélegzetelállító módon inkompetens”, de ezen csak együtt változtathatunk, külön nem. Lehet, hogy Donald Tusk nagy szavakat használt, de lássuk be, igaza volt, amikor kijelentette, hogy a brit távozás „a nyugati politikai civilizáció végét jelentheti”. És ez kinek jó? Megmondom: az oroszoknak. Egy brexit, és nyomában esetleg némely más állam hirtelen nemzeti felindulásból elkövetett kilépése óriási segítséget jelent azoknak a már ma is Moszkva által pénzelt, vagy csak a Kremllel meghitt politikai viszonyt ápoló „nemzeti” pártoknak, amelyek akár ostobaságból, akár nettó gonoszságból az oroszok szekerét tolják. És soha ne felejtsük el, mennyire elementáris érdeke Moszkvának az EU felbomlasztása, morális lezüllesztése (jó, ezen a téren az EU maga is szépen teljesített), a szélsőséges pártok felfuttatása, a menekültválság aktív gerjesztése, hogy Európa gyengüljön. A demokratikus értékek, a szabadságjogok Európája, az tehát, amit az oroszok olyannyira lenéznek. Mert akkor jönnek ők.

Donald Tusk szerint az oroszok pezsgőt bontanának a britek kilépésére és az „ő” pártjaik felfutására, hatalmuk és putyinista modelljük terjesztésének soha nem látott lehetőségeire. Ne tévedjünk: a Kremlben ezt a pezsgőt már rég behűtötték.

A szerző a HVG munkatársa, a Kapitalizmus blog szerkesztője