"A birodalom visszavág": a Time riportja a kedvezménytörvényről

Az amerikai Time hírmagazin európai kiadása fényképpel és térképpel illusztrált romániai riportot közölt a magyar kedvezménytörvényről "A birodalom visszavág" címmel.

Az amerikai Time hírmagazin európai kiadása fényképpel és térképpel illusztrált romániai riportot közölt a magyar kedvezménytörvényről "A birodalom visszavág" címmel. A térkép az 1920-as és a mai Magyarországot mutatja és szövegében közli az olvasóval, hogy Magyarország akkori területének kétharmadát elvesztette, aminek következtében 3,5 millió magyar szorult a szomszédos országokba, akiknek "a magyar kormány most megkésett hazatérést kínál a múlt hónapban életbe lépett státustörvénnyel".
A riport ismerteti a törvény által nyújtott kedvezményeket, a Romániában és Szlovákiában mutatkozó heves tiltakozást és idézi Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy ez a törvény a magyar nemzet határokon átnyúló újraegyesítését szolgálja.
A riport olyan nyugati diplomaták véleményét is idézi, akik szerint ez a törvény messzebb megy, mint a szomszédos országok hasonló törvényei, továbbá olcsó munkaerő behozatalát célozza. A végső kicsengése az, hogy a térség országai között ma nagyok az életszínvonalbeli különbségek, ezért egy bukaresti nyugati diplomata szerint a fő dolog az, hogy mindezeket az országokat mielőbb fel kell venni az EU-ba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?