A balti csoda harmadszor

Ennek valószínűleg az az oka, hogy Litvánia peremország, így az ottani történések ritkán érik el az ingerküszöböt. Persze még ez sem teljesen igaz. Amikor Portugália legnagyobb pénzintézete, a Banco Espirito Sancto (Szentlélek Bank) csődöt jelentett, a téma a címlapokra került. Hiába, a negatív eseményt könnyebb eladni.  Litvánia eurózóna-tagsága egyértelműen pozitív hír. A balti államnak sikerült beérnie szomszédait: 2011-ben Észtország, idén pedig Lettország vezette be a közös fizetőeszközt. Ma már nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a balti gazdasági modell sikertörténet. Talán az említett periferikus voltuk az oka, hogy a balti államokra nem irányul nagyobb figyelem. Nem szabad elfelejteni, hogy az euró bevezetése annak is bizonyítéka, hogy ez a három ország milyen sikeresen menedzselte a pénzügyi válság nyomán kialakult gazdasági visszaesést, mégpedig úgy, hogy nem szabadult el az államadósság! A dicsérő szavak elmaradásának talán az is lehet az oka, hogy ez a három ország bizony a mostanság még Nyugat-Európában is elátkozott liberális gazdaságpolitikát alkalmazza. Igaz, helyesebb lenne a piacorientált, vagy még inkább egyszerűen a józan kifejezést használni. Nem történt ugyanis más, mint hogy komolyan vették a maastrichti szabályokat, amit sok nyugat-európai állam sem tesz. A nagy visszaesések idején, 1998-ban illetve 2000–2009-ben összeszorították a fogukat, és nem engedtek a populizmus kísértésének. Évtizeden át húzódó reformok helyett a válságidőszakokat használták fel a strukturális átalakításokra. Felvállalták még az olyan népszerűtlen intézkedéseket is, mint a bérek befagyasztása, a támogatások csökkentése, a kormányzati kiadások lefaragása. Ami szintén nem mellékes, hogy volt egy össznemzeti céljuk: minél távolabb kerülni Oroszországtól, és minél közelebb a fejlett Európához. A mai ukrajnai események pedig ismét csak őket igazolják.  Noha Közép-Európában Orbán és Matolcsy a mumus, fentről nézve alig különbözik a magyartól a szlovák vagy a román gazdaságpolitika. A balti példa azt mutatja, hogy lehetnek országok erősek és sikeresek úgy is, ha nem az állami szférát erősítik, hanem nemzeti konszenzusra törekednek, miközben hagyják dolgozni a piacot.