A 13. nyugdíj és környéke

Ez mindig hálás téma, rengeteget lehet ígérni, és viszonylag biztos választótábort lehet rá felépíteni. A javasolt intézkedések következményei azonban fatálisak lehetnek.  Az ígéretspirál kiváltó oka a közelgő választások mellett paradox módon egy viszonylag kedvező gazdasági adat: a nulla közeli infláció. Mivel azonban az éves nyugdíjemelést jelenleg 80%-ban az éves infláció határozza meg (20%-ban pedig az átlagbér emelkedése), ez azt is jelenti, hogy jövőre alig emelkednek a nyugdíjak, az öregségi például csak 1,90 euróval. Erre az adatra csapott le először Ľudovít Kaník korábbi szociális ügyi miniszter, kijelentve, hogy be kell vezetni a minimális nyugdíjemelést, amit ő 3 százalékban határozna meg. Az átlagos, mintegy 400 eurós nyugdíjból kiindulva ez 12 euró lenne. Kaník bejelentését Ján Richter szociális ügyi miniszter nem hagyhatta szó nélkül, ezért belengette a 3. szociális csomagot, benne a 13. nyugdíjjal. Az 1,90 eurós nyugdíjemelés 28 millió euróba kerül, ebből következik, hogy a 12 eurós hozzávetőleg 170 millióba. Richter javaslatát azonban nem lehet tromfolni. Ha csak az öregségi nyugdíjakat vesszük, melyekből havonta 1,02 milliót fizet ki a Szociális Biztosító, a már említett 400 eurós átlaggal számolva 400 millió eurónál tartunk. Igaz, Richter ezt csak a választások utánra ígérte, és a részleteket nem fejtette ki, tehát nem biztos, hogy mindenki megkapná a nyugdíja teljes összegét 13. nyugdíjként. Az ígérgetést tekintve a legvisszafogottabb Ivan Švejna, ő csak azt javasolta, hogy az ország viszonylag jó gazdasági eredményeit érezzék meg a nyugdíjasok is. Mivel a magasabb foglalkoztatás, a csökkenő munkanélküliség és a jobb járulékbeszedés hatására emelkedtek a Szociális Biztosító bevételei, annak egy részét osszuk szét a nyugdíjasok között.  A javaslatok értékeléséhez először meg kell nézni a Szociális Biztosító idei tervezett gazdálkodását. A bevételek 5,965 milliárd, a kiadások 7,104 milliárd euróra rúgnak. Vagyis a hiány 1,139 milliárd, amit az állami költségvetésből kell pótolni. Kaník alapáron 170 milliós javaslata mintegy 15 százalékkal, Richteré legalább 30 százalékkal dobná meg a hiányt, vagyis amit az adókból pluszban pótolnia kellene az államnak. Nem túl reális Švejna javaslata sem, hiszen láthatjuk, hogy a biztosítónak nincs felesleges pénze, amit szétoszthat, inkább csak örülhet annak, hogy kisebb a hiány, és nem kell nagyobb kiadásnövekedéssel számolnia a nyugdíj-valorizáció miatt. Švejnának talán igaza van abban, hogy ha a kormány mindenkinek osztogat a választások előtt, akkor adhatna többet a nyugdíjasoknak is, csak nem szabad megfeledkezni arról, hogy van karácsonyi nyugdíj és van minimálnyugdíj is, az első költsége 78 millió, a másodiké idén mintegy 16 millió euró, jövőre viszont már 32 millió lesz. Ha összeszámoljuk a jövőre várható, nyugdíjakhoz kapcsolódó pluszkiadásokat – valorizáció: 28 millió, minimálnyugdíj: 32 millió, karácsonyi nyugdíj (mert biztosan lesz jövőre is): 78 millió -, akkor már csaknem 140 milliónál tartunk.  A hazai nyugdíjak alacsonyak, főleg ha a német vagy osztrák nyugdíjakhoz hasonlítjuk őket. De alacsonyak a fizetések is, be kell látni, hogy az ország nem engedhet meg magának sokkal magasabb nyugdíjakat. Azon el lehet gondolkodni, hogy a rendszerben rejlő igazságtalanságokat – például az úgynevezett régi, 2004 előtt nyugdíjba vonultak járadékát – orvosolni kellene. De ezt nem lehet egységesen magasabb nyugdíjemeléssel vagy 13. nyugdíjjal megoldani.