Valóra vált álom az 5. Gőzfelhős Gyereknapon

5. Gőzfelhős Gyereknap
Pered |

A tavalyi visszaesés után idén újra nagy érdeklődés övezte a Gőzfelhős Gyereknapot. Az ötödik alkalommal megtartott rendezvény jó hangulatban telt, a látogatók száma rekordot döntött.

Elégedettség és öröm jellemezte a szombaton a peredi vasútállomáson megrendezett 5. Gőzfelhős Gyereknap szervezőit és a látogatókat is. A rendezvény megálmodóját, az azt megvalósító Csángó Polgári Társulás elnökét, Darázs László arról kérdeztük, milyen érzések voltak benne azután, hogy az utolsó járat is elindult a helyi állomásról.

„Éppen a rendezvény előtt négy nappal tettem hatósági vizsgát mozdonyvezetésből, pénteken pedig volt szerencsém elhozni a szerelvényt a vágsellyei állomásról. Bevallom, örömömben majdnem elsírtam magam, amikor elhagyva Deákit közeledtem Pered felé, mert a gyerekkori álmom vált valóra. Másrészt az előzetes jegyeladások alapján tartottam attól, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is kisebb lesz az érdeklődés, de nem így lett. Sokkal több jegyet eladtunk, mint tavaly, igaz, az árát levittük. A helyi Campus Polgári Társulás és a pozsonyi Vasúttörténeti Klub tagjaival az öt év alatt már annyira összeállt a szervezőcsapat, hogy mindenki tudta és tette a dolgát, tehát csupa jó érzések vannak bennem”

– mondta Darázs László.

5. Gőzfelhős Gyereknap-gőzmozdony

A nosztalgiavonatok kedvelői háromszor utazhattak szombaton Vágsellye és Farkasd között az egykori Csángó vonalán 8 óra és 19:40 között oda-vissza. A 310.433-as számú gőzmozdony mellett a privigyei gőzmozdonykedvelő klub (Prievidzký parostrojný spolok) jóvoltából a régi Csángó, vagyis egy korhűen felújított 810-es motorkocsi is megjelent a peredi állomáson. A gyereknapon színes programmal várták a látogatókat. A galántai airsoft klub tagjai tartottak bemutatót, Pozsonyból keskeny nyomtávú kerti vasút érkezett, amelyen távirányítású mozdonnyal közlekedhettek a gyerekek, a nádszegi Mátyusföld Magyar Összefogás Polgári Társulás jóvoltából körhinta és íjászat várta a gyerekeket, valamint különféle árusok, kézművesek és légvár.

Darázs László kifejtette, a vasúti nosztalgia csak egy bizonyos réteget érdekel, ezért idén nagyobb régiót szólítottak meg, mégpedig Szlovákia délnyugati részét, ennek ellenére az internetes jegyeladás alapján láthatták, hogy a környékbeli településeken túl a nyitrai, a dunaszerdahelyi régióban, de még Mezőlaborcon, Lengyelországban és Csehországban is történt jegyvásárlás.

„A vágsellyeiek részéről és távolabbról is nagy volt az érdeklődés, ezért az eddigi gyakorlattól eltérve most úgy döntöttünk, Vágsellyén is fel lehet szállni a gőzösre. Sokan érkeztek a rendezvényünkre személy- vagy gyorsvonattal távolabbi helyekről vágsellyei átszállással. Az eddigi becslések alapján látogatottságban rekordot döntöttünk, de úgy vélem, nem is ez a lényeg, hanem inkább az, hogy minél nagyobb tömegnek bemutathassuk, létezik még a vasút, amely elér minket és talán fel lehet még éleszteni a Csángó vonalát a személyforgalom számára”

– egészítette ki a mozdonyvezető.

A további tervekkel kapcsolatban hozzátette, kapcsolatban állnak olyan szlovákiai és magyarországi szervezetekkel, amelyeknek a kínálatában még mindig van bőven választék, vagyis olyan, vasútszakmai szempontból érdekes mozdony és szerelvény, amelyet érdemes lenne a következő Gőzfelhős Gyereknapra elhozni és újat mutatni az érdeklődőknek.

5. Gőzfelhős Gyereknap-kisvonat
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?