Hatodszor járt a gőzös a Csángó nyomában

6. Gőzfelhős Gyereknap
PERED |

Hatodik alkalommal valósult meg a Gőzfelhős Gyereknap a helyi Csángó Polgári Társulás szervezésében. A nosztalgiavonatozás kedvelőit számos programmal és finomsággal várták a peredi vasútállomáson.

Több százan fordultak meg múlt szombaton az egykori Csángó vonalán, Vágsellye és Farkasd között közlekedő 310-433-as gőzmozdony vontatta vonatúton a 6. Gőzfelhős Gyereknapon. Az első járat 8 órakor indult a vágsellyei állomásról Farkasd felé, az utolsó, harmadik járat 20 óra 20 perckor ért be Vágsellyére. Az utasok a peredi állomáson és a mellette lévő parkban szórakozhattak egész nap, ahol légvár, körhinta, bábszínház, íjászat, a ZSSK Cargo vasutas tematikájú kézműves vagonja, valamint gulyás, sült hal, pecsenye, kolbász, hot-dog, kürtőskalács, az elmaradhatatlan palacsinta, csapolt sör és Kofola várta őket. Az érdeklődők Pásztor József helyi gazda megőgazdasági gépeinek kiállítását is megtekinthették. A vágsellyei kerékpáros klub mintegy 25 tagja már második alkalommal szállt versenybe a gőzössel. 

„Tavaly hirdették meg a klub tagjai először a versenyt, azt szerették volna megtudni, hogy gőzössel vagy kerékpárral lehet hamarabb Farkasdra érni. Akkor szinte végig a vasút mellett tudtak kerekezni a versenyzők, de idén az eső miatt sáros útvonal helyett az országúton próbálták utolérni a gőzöst Pered és Farkasd között, sajnos nem sok sikerrel, de a lényeg, hogy ők a gyereknap hírét vitték tovább, mi pedig az övékét. A gyereknapon a részvétel átlagos volt, az utasok főleg a környékről, illetve az egész délnyugat-szlovákiai régióból érkeztek, de voltak Poprádról, Csehországból és Magyarországról is” 

– mondta el az Új Szónak Darázs László, a Csángó Polgári Társulás elnöke, a rendezvény megálmodója, aki köszönetét fejezte ki a támogatóknak, segítőknek, egyebek mellett a Nyitra Megyei Önkormányzatnak, valamint Pered, Deáki és Farkasd önkormányzatának. 

Az idei gyereknapon a szervezők megemlékeztek arról is, hogy 115 évvel ezelőtt indult el a Csángó a Vágsellye-Negyed vonalon. Erről Szekeres Kovács Judit, a vágsellyei levéltár vezetője mondott tájékoztatást a rendezvény megnyitóján, illetve kétnyelvű plakát is készült korabeli dokumentumok, térképek másolatainak megjelenítésével. A résztvevők megtudhatták, hogy a vasútvonal kiépítésére Pongrácz Kálmán királyi tanácsos, Nyitra megye képviselője adott be kérelmet a közlekedési minisztériumhoz azzal, hogy a térség lakói kockázatos módon a Vágon szállítják mezőgazdasági termékeiket, főleg hagymát, káposztát és más zöldséget, valamint cukorrépát. A vasutat a budapesti Gregerson és fiai cég építette, a Magyar Királyi Államvasutak 1909. október 17-én kezdte meg a vonat üzemeltetését. A negyedi malmot, a zsigárdi téglagyárat és fűrésztelepet ipari keskenyvasutakkal kapcsolták a fő vasútvonalhoz, valamint Pered és Farkasd mellett a cukorrépa szállítása végett egy-egy rakodó megállóhelyet építettek, innen a szeredi, a nagysurányi és a diószegi cukorgyárba szállították az alapanyagot. A személyszállítás a 20. század hetvenes éveiben volt a legjelentősebb a Csángó vonalán.

Darázs Lászlótól azt is megtudtuk, hogy a tervek szerint jövőre június 7-én rendezik meg a 7. Gőzfelhős Gyereknapot néhány változtatással, újítással. A szervezet ezen kívül kiállítások szervezésével is foglalkozik, nemrég pedig megalapította a Csángó Filmklubot, így a jövőben filmvetítéseket is szervez.

Pered-6. Gőzfelhős Gyereknap
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?