Vannak még óriáslelkű emberek

Médiapartnere volt a Vasárnap a múlt évi, a 12. Kulcsár Tibor esszéíró versenynek is. Remek esszék érkeztek számos középiskolából, saját kategóriájukban a legjobbakat mi is bemutatjuk. Most az egyik Vasárnap-díjast.

Sokszor gondolkodom azon, hová tűnik az emberekből a jóság, a szeretet, az önzetlenség és a segíteni akarás… Rengeteg elcsépeltnek érezhető gondolat kering az emberek között, melyeket már nem is vesznek komolyan pont az ilyen érzelmi hiányosságok miatt.

A diákok körében szájról szájra terjed az a filozófia, hogy a tanároknak nincsenek érzelmeik, nem is emberi lények, az iskolai hierarchiában felsőbbrendű személynek, egyénnek tekintik magukat. Ez részben igaz.

Jómagam úgy gondolom, hogy a tanári szakma rengeteg áldozatot követel, s azzal jár, hogy a pedagógusok szabadidejüket feláldozva készítik fel a diákokat a versenyekre, korrepetálják a lemaradókat, vagy csupán felismerve tehetségüket többet foglalkoznak velük. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy alig találunk olyan tanárt, aki szívvel-lélekkel végezné hivatását. Oktatónak lenni már nem jelenti azt, hogy a tehetséget felemeljék, s a jövő alapjait – azaz minket, fiatal, tudni vágyó diákokat – neveljék.

Szerencsésnek mondhatom magam, mivel én több olyan tanár diákja lehetek, akikről példát vehetnének a frissen lediplomázott, de akár az idősebb, tapasztaltabb pedagógusok is. Pár szívemhez közel álló, nagy becsben tartott tanítót szeretnék bemutatni.

Samarjay Mária zongoratanárnő. Általános iskolás koromban sokszor haragudtam Marika nénire, mert nem nézhettem mesét a többiekkel, nem játszhattam velük, mindig zongoraóráim voltak. Ekkor még nem tudatosítottam, mennyi mindent tesz értem. Amikor felső tagozatos lettem, és kezdtem szellemileg is felcseperedni, értettem meg a körülöttem lévő dolgokat. A tanárnővel egyre többet beszélgettünk nem csak a zenével kapcsolatban. Olyan személyt láttam meg benne, akire csak felnézni tudok. Marika néni amellett, hogy már többszörös nagymama, és egészségi állapota sem a legjobb, még mindig tanít: de nem csak a hivatalosan megfizetett óraszámot. Egyik nap, amikor megtudtam, hogy eltörött a kulcscsontja, döbbentem rá arra, milyen különleges: ahelyett hogy az unokákkal foglalkozna, s élvezné az életet, tanít. Nem értettem, mi okból, ám később leesett a tantusz! Számára öröm a zene, átadja azt a hatalmas tudást, amit birtokol, és ezáltal saját lelkét is megnyugtatja: nem hal ki a klasszikus zene szeretete. Nagyon sokszor járok hozzá órákra hétvégén is! Vajon melyik tanár tanít még hétvégén is úgy, hogy nem fizetnek érte? Marika néniben mostanra egy olyan embert fedeztem fel, aki mint egy amazon, küzd betegségekkel, fáradtsággal és a gyerekek néha előjövő hisztijével, keményfejűségével, szabadidejét feláldozva mindennap késő estig tanít, és igyekszik úgy alakítani az órarendjét, hogy az a diáknak feleljen meg, közben sokszor az élethez is ad tanácsot, és még folytathatnám. Marika néni egy igazi vaslady, aki minden rosszal küzd, s legyőz minden bajt.

Krascsenits Zoltán vegyészmérnök, kémiatanár. Idén már „csak” négy munkahelyen dolgozik a tanár úr 100%-os teljesítménnyel. A tanár úr a Duna utcai iskolában tanított elméleti kémiát (idén sajnos ezt le kellett adnia); a vegyészeti szakközépiskolában gyakorlati kémiát – mikrobiológiát, biokémiát, biotechnológiát és toxikológiát tanít, és osztályfőnök; emellett a pozsonyi Iontechnológiák Rt.-ben analitikus és radiokémikus, illetve egy bazini székhelyű cégnél mint analitikus specialista dolgozik, és el ne felejtsem, hogy tesztelő laboratóriumok rendszeres ellenőrzésével is foglalkozik. Még olvasni is sok! Amikor a kémiaolimpia felkészítője kapcsán általános iskolásként a vegyészeti szakközépiskolába jártam órákra, belekerültem az iskola légkörébe és a tanár úr vezetése alá. A közös munkák alatt jobban megismertem őt, és egy nagyon kedves és gondoskodó ember állt hirtelen mellettem. Egyik kísérletünk alatt megláttam, hogy a tanár úr körme ki van festve. Elmesélte, hogy a diákok lakkozták ki. Aztán a laborban jelen levő helyi diákok elkezdtek a tanár úron nevetni, s viccelődtek vele. Egy olyan légkör volt ott, mintha családban lennénk. Krascsenits tanár úr gondoskodik a diákjairól, senkit sem hagy szomorkodni, jó beszélgetőtárs és egy igazi divatdiktátor! Különböző tudományos fesztiválokon vesz részt csapatával, ahol mindenki megcsodálja pozitív gondolkodását, humorát és persze fantasztikus öltözködési stílusát. A tanár úr ennyi munka mellett humort és vidámságot visz a mindennapokba, kitartásra ösztönöz, és keményen dolgozik. Példája követendő, hiszen ilyen közvetlen, emberséges és energikus ember annyi munka után kevés van. Sokunk pár óra tanulás vagy tanítás után már ideges, fáradt és panaszkodik, ám a tanár úrtól még soha nem hallottam zokszót. Örömmel végzi munkáját, hiszen fő célja, hogy a diákokat felkészítse a valóságra egy kis humorral fűszerezve.

Kása Ildikó speciális pedagógus, tanítónő. Egy véletlen folytán ismertem meg: Kassára kísért az országos Szép magyar beszéd versenyre. Személye ismeretlen volt számomra, mivel az alapiskolában tanít. Első benyomásom csupán annyi volt: fura és hiperaktív, mint egy tizenéves. Este, amikor elmentünk sétálni, és elkezdtünk komolyabban beszélgetni – miközben már a harmadik fagyinkat ettük –, ismertem meg a tanárnőt. Elmesélte, hogy a fagyinak nem tud ellenállni, s hogy mivel foglalkozik. Nem hittem a fülemnek! Nem tudtam, hogy mit takar a speciális pedagógus elnevezés. Teltek a hónapok, és egyre jobban kezdett hiányozni a tanárnő vidámsága, sztorijai, beszélgetésünk, na meg a fagyi. Egyre többet jártam az osztályába, a kabinetjébe, hogy beszélgethessünk. Lassan leleplezte magát előttem: nem csak egy egyszerű tanárnővel álltam szemben. Egy anya, aki nem csak otthon anya. Egy tanárnő, aki szívből-lélekből tanár, aki a hivatásának él. Megértettem, hogy végül is mivel foglalkozik: amellett, hogy osztályfőnök az alsó tagozaton, kora reggel és egész délután diákoknak nyújt segítő kezet, emellett még egy igazi lelki támasz is. Ám ez nem minden! Egész nap 200%-os teljesítményt nyújt, és sugárzik belőle az életerő és a pozitív gondolkodás. Nagyon sokat segít rengeteg embernek. S mindezt oly alázattal és szeretettel teszi, ami nagyon ritka mostanában. Ildikó néni – ahogy a gyerekek hívják – nagyon szerény, alázatos, ám az én szememben óriássá nőtt, akire felnézek, s akit tisztelek. Munkája példamutató. Idén, mondhatni, egy álmát valósította meg: beindította iskolánkban a mentorprogramot. Gimnazista diákokat vezet be a munkájába. Sokat tanulok tőle és a kicsiktől is, akiknek segít. Kása tanárnő mutatta meg nekem, mit jelent küzdeni, önfeláldozónak lenni és kitartani, akármennyire is nehéz vagy fáj. Egy olyan példakép, mentor, akit nagyon sok diák követ és szeret. Egy anya, akinek az egész iskola szinte a családja. Egy munkáját hivatásnak tekintő tanár, aki példát statuál a jövő nemzedékének, és szeretetet áraszt magából mindenki felé.

Végül, de nem utolsósorban Kulcsár Mónika, magyar–történelem szakos pedagógus, pályaválasztási tanácsadó. A tanárnőt alapiskolás diákként úgy ismertem csupán, mint azt a tanárt, aki mindenhova siet hangos cipősarok-kopogástól kísérve. Aztán amikor gimis lettem, kiderült, hogy ő fog tanítani. Az első órán elmondta az iskolánkban szállóigévé vált mondatát – „Mindjárt itt az érettségi!” –, és próbált megismerni minket. Először ugyanolyan furának és hiperaktívnak találtam, mint Kása tanárnőt. Ahogy figyeltem, annyit pislogott egy perc alatt, hogy alig győztem számolni. A szavakkal is így volt, a tanárnő olyan sok mindent mondott el pár perc alatt, hogy az hihetetlen! Feltettem a kérdést magamban, vajon hány kávé után lehet? Ám ezek a kezdetleges előítéletek hamar elmúltak. Jött az első magyardolgozat, a szavalóverseny és az első közös munka… Hónapok múlva a tanárnő meglepett. Kiderült számomra, hogy nemcsak a lexikális tudása hatalmas, hanem a szellemi intelligenciája is. Párkapcsolati tanácsadóként is remekel, hiszen – akár egy gondoskodó anya – bármi baj volt, kérhettem tőle tanácsot, segítséget, vagy csak elmondhattam, mi bánt. Kulcsár tanárnő gatyába rázott rögtön. Minden gondban segíteni tudott, bármilyen jellegű is legyen, és sosem lökött el magától sem engem, sem más diákot. Mindenkit tárt karokkal vár, és nem mutatja ki, ha fáradt, ha bántja valami, mert annyira alázatos és szerény, hogy inkább segít megoldani a helyzetet, s ha látja, hogy boldogok vagyunk, hogy sikerülnek a dolgaink – ez őt is felvillanyozza. Remekül tanít, nagyon sok jó magyartanár kerül ki a keze alól, s mindig érdekes órákat tart, mivel úgy tudja elmondani a dolgokat, hogy még hetek múltán is fülemben cseng a hangja, és magam előtt látom, ahogyan kezeivel „telleget”. Bejárta a fél világot, és ezt mind felhasználja az órákon, hiszen saját tapasztalatát tudja átadni nekünk, hozzáfűzve, hogy ezt írjuk fel a bakancslistánkra. Nagyon jól felkészít a versenyekre, hiszen nem kényszerít, hanem csiszolgat. Mindig megmondja az igazat, sosem szépíti a dolgokat, szavahihető, és megdicsér, ha jó a munka, kimondja, ha büszke. Meglátja, ha baj van, s elhív beszélgetni. Kulcsár tanárnő több egy kiváló tanárnál, hiszen ő a diákok egyik nagy támasza, akiben bízhatnak fenntartások nélkül. A tanárnő az egyik pillére nemcsak a diákságnak, hanem az iskolának is, akit Atlaszhoz hasonlíthatnék, ki vállán hordja ez esetben az iskola, a diákok dolgát. Móni néni egy csodálatos ember, aki hatalmas példaképem és mentorom.

E négy tanár megmutatta nekem, hogy nem halt ki az önzetlenség, a jóság, a gondviselés s a szeretet. Bebizonyították, hogy nagyon sok tanár hivatásához méltóan éli életét, s úgy is tanít. Ők négyen a sok közül, ám kiemelkedőek, hiszen példamutatóak mindenki számára. Őmiattuk hiszem, hogy vannak még óriáslelkű emberek.