UTAZÁSI TANÁCSOK

Tisztelt Szerkesztőség!A segítségüket szeretném kérni: tegnap óta nagyon sok internetes portálon találkoztam azzal az új hírrel, hogy a Skyeurope csődje miatt kártérítést igénylők 45 napig küldhetik el panaszukat.

Tisztelt Szerkesztőség!

A segítségüket szeretném kérni: tegnap óta nagyon sok internetes portálon találkoztam azzal az új hírrel, hogy a Skyeurope csődje miatt kártérítést igénylők 45 napig küldhetik el panaszukat. Igen ám, de sehol nem találtam arra vonatkozó információt, hogy kinek is kell benyújtani a panaszt? A magyarországi fogyasztóvédelmi szövetséghez? Esetleg szlovák hivatalos szervezethez? Mivel sok magyarországi cikk Önökre hivatkozik a hírforrást megnevezve ill. „földrajzi” elhelyezkedés szempontjából is talán könnyebben jutnak segítő információhoz ez ügyben, mint egy átlag magyarországi károsult, ezúton kérném a segítségüket. Köszönettel:

Bencsáth Eszter

Kedves Eszter! Leveléből sajnos nem derült ki, miért reklamálna, így nem tudunk pontos választ adni. Ha már utazott az időközben csődbe ment légitársasággal, és e közben valamilyen kár érte (törölt járat, kártérítés, stb.), akkor a szlovák szerveknél kell jeleznie igényét. Ehhez nem kell mást tennie, mint kitölteni a szlovák igazságügyi minisztérium honlapján található formanyomtatványt (http://www.justice.gov.sk/skp/dwn/konk/03b_prihpohl.pdf). Ha telefonon szeretne segítséget kérni, akkor érdemes felhívni az angol nyelvű ügyfélszolgálatot (+421 2 59 353 136). A nyomtatvány kitöltésére valóban 45 nap áll rendelkezésre. Ha még nem utazott, de már vásárolt repülőjegyet, akkor is ezt a nyomtatványt kell kitöltenie. Ha bankkártyával fizetett, akkor a banknál is reklamálhat, így esély van arra, hogy a bank visszautalja a számlára a már kifizetett összeget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?