<p>Budapest és London között nyit új járatot jövőre a LOT lengyel légitársaság - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.</p><div> </div>
Újabb légitársasággal repülhetünk Londonba
Budapest és London között nyit új járatot jövőre a LOT lengyel légitársaság - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója csütörtökön Budapesten.
Az Embraer E190-es repülőgéptípussal üzemelő járat először február 18-án száll fel Budapestről, és a London központjától 6 mérföldre lévő London City Nemzetközi Repülőtérre közlekedik majd naponta kétszer, reggel és délután.
Rafal Milczarski azt hangsúlyozta, hogy a járatot teljesítő két repülőgép a budapesti bázisra kerül, és 2019-től magyar pilótákat is szeretnének alkalmazni. Megjegyezte, hogy folyamatosan elemzik és figyelik a magyar piacot, az eddigi tapasztalataik nagyon kedvezőek.
Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója arról beszélt, hogy 2017-ben a repülőtéren kiszolgált 13 millió utas 15 százaléka utazott az Egyesült Királyságba, 12 százaléka pedig Londonba, ez a legnépszerűbb úti cél Budapestről. Az új járat elindulásával a magyar fővárosból több járat közlekedik majd Londonba, mint Bécsből vagy Prágából - tette hozzá.
A London City Nemzetközi Repülőtér (LCY) a Temze partján épült 1987-ben, egyetlen 1,5 kilométeres futópályával üzemel, ezért, és a zajszennyezési előírások miatt forgalma korlátozott. A legnagyobb típus, amelyet fogadni tud, a Bombardier CS100-as regionális, sugárhajtású repülőgépe. A légikikötőt tavaly 4,5 millió utas használta, többségük üzleti utazó volt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.