Új szállodát nyithat az Ikea az USA-ban

<p>A világ leghíresebb lakberendezési üzletóriásának nem ez az első törekvés arra, hogy ne csak az áruházban engedje meg, hogy a vevők kipróbálják a matracokat. A cég jelenleg még tárgyal a fejlesztőkkel, hogy miként újítsák fel a kiszemelt épületet, az észak-amerikai Connecticutban.</p><div>&nbsp;</div>

A világ leghíresebb lakberendezési üzletóriásának nem ez az első törekvés arra, hogy ne csak az áruházban engedje meg, hogy a vevők kipróbálják a matracokat. A cég jelenleg még tárgyal a fejlesztőkkel, hogy miként újítsák fel a kiszemelt épületet, az észak-amerikai Connecticutban.

Már 2007-ben nyitottak egy hostelt, igaz, hogy Norvégiában és ideiglenesen, ahol a vevők ki tudták pihenni a fáradalmaikat, ha nem végeztek az órákig tartó vásárlással – olvasható az egyik svéd online magazinban. Aztán megnyitottak egy „igazi” szállodát 2016-ban Älmhultban, az Ikea szülővárosában, ahol az ügyfelek az áruház közelében meg is alhattak.

Olyan tervekről is szó esett az elmúlt években, hogy több tucatnyi olcsó hotelt nyitnak európai országokban, amelyeket ráadásul nem a saját tervezésű bútorokkal rendeznek be, amin mindenki meglepődött. Akkor butikhoteleket ígértek, elérhető szobaárakkal, és a hálózatot egy másik, a szállodaiparban jártas céggel akarták üzemeltetni.

Volt olyan kísérletük is, hogy az egyik legforgalmasabb európai reptéren nyitnak egy hotelt, vagy inkább ideiglenes várót, ahol az utasok megpihenhetnek, ami reklámnak sem volt rossz ötlet.

A Connecticut-beli New Havenben a Pirelli Tire Building 2003 óta az Ikea tulajdona. Amióta Ingvar Kamprad, az alapító tulajdonos elhunyt, más szelek fújnak a menedzsmentben is.  A cégóriás most tárgyalásokat folytat a fejlesztőkkel az épület felújításáról és hotelként való átalakításáról. (Turizmus.com)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?