Lefkada
Új görög városba repülhetünk a fapadossal
Új járattal bővül a Ryanair budapesti hálózata, az ír fapados a nyári idényben egy újabb görög városba szállítja az utasokat.
A Ryanair lapunkhoz elküldött tájékoztatása szerint az új célállomásra, Preveza - Aktion repülőterére hétfőnként közlekednek a járatok, a gépek 11:40-kor szállnak fel, és 14:30-kor landolnak, vissza 14:55-kor indulnak, hogy 15:45-kor leszálljanak a magyar főváros repülőterén.
A Wikipedián található információk szerint Préveza és az öböl túloldalán lévő Aktio (az ókori Actium) közt tengeralatti alagút épült a 2000-es években, amely Lefkáda várossal és Aitólia nyugati részével köti össze Prévezát. Prévezától öt kilométerre északra találhatók az ókori Nikopolisz város romjai.
A szoros, amelynek a város az északi partján fekszik, az actiumi csata helyszíne volt, amelyben Augustus Kr. e. 31-ben döntő győzelmet aratott Marcus Antonius és Kleopátra felett. A győzelem emlékére épült Nikopolisz (Actia Nicopolis).
A repülőtérről a tenger alatti alagúton keresztül érhető el a tömegturizmus által még viszonylag kevéssé érintett Lefkada szigete, ahol gyönyörű strandok, hangulatos hegyi falvak, kolostorok és tavernák várják a turistákat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.