Tudja, hova utazik az idén nyáron?

<p>A gazdasági válság hatására az utazási irodák az idén tovább kínálják az előfoglalási akciókat, kedvezményeket. Sőt, sok esetben – tekintettel a jelenlegi helyzetre – kedvezőbb fizetési feltételek mellett foglalható le a nyári pihenés. Kinek éri meg már most befizetni a nyaralásra, és ki az, aki jobban jár, ha az utolsó pillanatban dönt?</p>

SZABÓ LÁSZLÓ

Március végéig a legtöbb utazási iroda előfoglalási akcióval csábítja az utasokat. Ezek sok esetben nemcsak jelentős kedvezménnyel járnak, hanem kedvezőbb feltételeket, ajándék fakultatív kirándulást, vagy pedig egyéb, ingyenes szolgáltatást is kaphatunk mellé. Ez az időszak az utazási irodák számára is fontos, most mérik fel, mely nyaralóhelyek iránt van a legnagyobb kereslet, melyek azok, amelyeket tovább kell propagálni, esetleg melyek azok a szállodák, városok, amelyekbe plusz helyeket kell foglalni, és melyek azok, ahol csökkenteni kell a foglalt szobák számát. Azaz akár úgy is felfoghatjuk, hogy ezek az utolsó simítások a szezon előtt. És most az utas még a teljes katalógusból választhat, azaz valóban abban a szállodában pihenheti ki magát, amely a legjobban megfelel igényeinek – szemben a last minute utakkal, ahol sok esetben már csak néhány hely marad szabadon, az is csak két-három szállodában.

Előfoglalás? Last minute?

Az előfoglalási akciók közül azoknak éri meg választani, akik rugalmasak a szabadságot illetően, akik már most tudják, hogy az adott időpontban szabadok lesznek. Az árak, illetve a hozzá kínált kedvezmények, ajándékok mindenképpen meggyőzőek, így összességében elmondható, hogy szinte biztos, hogy nem lesz olcsóbb a last minute út sem. Sőt, előfordulhat, hogy a tervezett időpontban már nem lesz hely a repülőn vagy a kiszemelt szállodában.

Az utazási irodák figyelembe veszik a válság hatásait, így nem kell azonnal kifizetni a teljes összeget, elég az út egy részét megtéríteni a foglalás során, a fennmaradó részt pedig az indulást megelőző hetekben fizetheti ki. Azaz, aki kedvező áron szeretne eljutni az idei nyaralásra, már most lefoglalhatja az utazást.

Ha nem tudja, mikor kap szabadságot, ez csak az utolsó pillanatban derül ki, akkor viszont nem éri meg a korai foglalás. A legtöbb esetben ugyanis magas illetéket kell fizetni a módosításokért, sőt, sok helyen ez nem is lehetséges. Ugyanúgy nem éri meg az előfoglalás azoknak sem, akik még nem tudják, kivel és mikor utaznak (pl. baráti társaságok). Számukra előnyösebb, ha az utolsó pillanatban meghirdetett utakból választanak, még akkor is, ha szegényesebb a választék.

Árak, úti célok

Az idei idényben még a tavalyinál is kedvezőbb áron foglalhatnak utazást. A szlovákiai irodák esetében azért, mert eltűnt az árfolyamkockázat, így ezzel is csökkenhetett az ár, míg a magyarországi utazási irodák esetében az olcsó forint és a nagyobb kínálat biztosítja az alacsony árakat.

A 2009-es nyári szezonban várhatóan ismét Egyiptom, Tunézia, Törökország, Görögország és Bulgária lesz a sláger, a két afrikai ország várhatóan a rendkívül kedvező ár/érték arány miatt kerülhet ki győztesen az idei nyári versenyből. Érdemes tehát már most fellapozni a katalógusokat, böngészni a weboldalakat, hogy már most elgondolkozzon azon, hol nyaral az idén nyáron.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?