Teszt: Mire számítsunk a tengerentúli utazásokon?

*

Az utóbbi hetekben sorra jelennek meg a jobbnál jobb árak Észak-Amerikába – az olyan népszerű városokba, mint New York, Boston, Chicago, San Francisco, Las Vegas, Miami stb. A most foglalható legolcsóbb retúrjegy 209 euró, de a felsorolt célállomásokra általában 200–300 euró között vannak elérhető jegyek.

Mi ezúttal Las Vegasba utaztunk, hogy bemutassuk, mire számíthat az utas, ha a tengerentúlra repül. Kicsit kalandosra sikerült az út, de megérkeztünk a kaszinók városába. 

 

Az útvonalunk ezúttal Budapest – Amszterdam – New York – Las Vegas volt. Az első szakaszon (Budapest–Amszterdam) a KLM légitársasággal repültünk. A kellemes rövid szakaszon (az út 1:50 perc), a személyzet kedves volt, az ingyenesen felszolgált szendvics (bio minőségű, teljes kiőrlésű kenyér, finom holland sajttal) pedig nagyon ízletes. Természetesen volt kávé, tea, víz, üdítő – ezt a holland légitársaság ingyen adja az utasoknak. Jó pont, hogy a kávéhoz tejet is lehet kérni. 

Rövid várakozás után már be is szálltunk a KLM New York felé tartó gépébe, amely ezúttal egy Boeing 777-es volt. Mi egy ablak melletti ülést foglaltunk le (a foglalásnál vagy a check-innél mindenki kiválaszthatja, hol szeretne ülni). Az ülések kényelmesek, a fedélzeti szórakoztatórendszer (mindenkinek külön monitorja van) pedig gazdag kínálatot biztosít arra, hogy tévénézéssel, zenehallatással elüssük a bő 7 órás repülőutat. Minden utasnak jár egy párna, egy pléd, fülhallgató, a székek alatt konnektor, a monitorokban pedig USB-csatlakozó volt, így nem kellett attól tartani, hogy az út során lemerül a laptop/mobiltelefon/táblagép. 

A személyzet most is nagyon kedves, mosolygós volt. Felszállás után nem sokkal már érezni lehetett az ételek illatát, de még ebéd előtt érkezett az első szerviz, amikor az utasok alkoholmentes és alkoholos italok közül választhattunk (természetesen minden ingyen van), mellé pedig egy kis csomag füstölt mandulát is kaptunk. A főétel felszolgálása előtt forró törlőkendőt osztottak az utasoknak, ezzel frissítettük fel magunkat, nem sokkal később már érkezett is az ebéd – ezúttal csirke és tészta közül lehetett választani. A tálcán még meleg zsemle, sajt, víz, keksz, saláta és desszert is volt – ez utóbbi rendkívül finom holland mézes mousse volt. Az étkezés után újra italszerviz következett, ezúttal már kávéval és teával gazdagodott a kínálat. Amerika felé általában nappali járatok mennek, ami azt jelenti, hogy ilyenkor több alkalommal szolgálnak fel ételt, italt, snacket. Az út során egy bár is volt a hátsó részben, ahol snackek, italok voltak, ezt el lehetett venni, de természetesen, ha kávéra vagy akár alkoholra vágyott az utas, csak szólni kellett, és az utaskísérő már adta is. Kb. az út felén voltunk túl, amikor az utaskísérők finom tölcséres jégkrémet osztottak, majd másfél órával a leszállás előtt meleg pizza vagy fánk közül lehetett választani. 

Amerikában szabály, hogy mindig az első helyi repülőtéren kell belépni az országba, ilyenkor kell „elbeszélgetni” a bevándorlási hivatal képviselőjével (aki először utazik ESTA-val, annak kicsit tovább kell sorban állni, aki másodszor, az kicsit gyorsabban sorra kerül). Ezt követően fel kell venni a csomagot, újra leadni egy speciális pultnál, majd ismét biztonsági ellenőrzés, és újra a terminálban vagyunk – ez a folyamat New Yorkban akár két órát vagy annál is több időt vehet igénybe. 

A csatlakozó járatra (New York–Las Vegas) siettünk, de nem is kellett volna – a Delta légitársaság által üzemeltetett gép csak bő ötórás késéssel indult a kaszinók városába. A gépbe szállva a kapitány tájékoztatott, hogy lesz egy köztes megálló Detroitban, ahonnan új személyzettel repülünk tovább. A gép – Boeing 737–900-as – nagyon új volt, modern, az ülések nagyon kényelmesek. Bár ez belföldi járat (menetrend szerint csaknem 6 órás), itt is volt mindenkinek egyéni szórakoztatórendszere, és ami még ennél is jobb – ami minden Delta gépen megtalálható –, internet is. Az csevegőalkalmazások ingyen használhatók, a böngészésért fizetni kell. A fedélzeti ellátás sem maradt el, igaz, belföldi járat lévén csak a kávé, tea, alkoholmentes italok és a snackek vannak ingyen, a szendvicsekért, alkoholos italokért fizetni kell. Kicsit hosszabb lett az út a tervezettnél, de kényelmes, mind a KLM, mind a Delta fedélzeti ellátásával elégedettek lehetünk, és a lényeg: megérkeztünk Las Vegasba. 

Ha hagyományos légitársasággal utazik, akkor ilyen vagy ehhez hasonló szolgáltatásra számíthat, ám érdemes figyelni arra, hogy a fapados jegyek – amelyek olcsók ugyan, de lecsupaszítottak – nem tartalmaznak szinte semmit, mindenért fizetni kell. A végére egy tipp: ha lehet, az oda- vagy visszaúton érdemes kipróbálni az amerikai légitársaságokat is a hosszú szakaszon, nagyon jó szolgáltatást kínálnak, gazdag étel- és italkínálattal, a másik irányba pedig egy európai légitársaságot válasszunk – legalább összehasonlíthatjuk őket. 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?