RÖVIDEN

Víz alatt látogatható a diktátor repülőjeTuristalátványosság lesz az egykori bolgár pártvezér, Todor Zsivkov repülőgépe, amelyet a tenger fenekére süllyesztenek, hogy búvárok leljék örömüket a gépben.

Víz alatt látogatható a diktátor repülője

Turistalátványosság lesz az egykori bolgár pártvezér, Todor Zsivkov repülőgépe, amelyet a tenger fenekére süllyesztenek, hogy búvárok leljék örömüket a gépben. A diktátor Tupoljev típusú repülőjét Várnánál helyezik „végső nyugalomra”, a gép 22 méter mélyen pihen majd. A főtitkári Tupoljev azért válik víz alatti látványossággá, mert így el tudják rejteni szépséghibáit – számolt be a BTA bolgár hírügynökség. Todor Zsivkov 1989-es rendszerváltozást megelőzően 35 évig irányította Bulgáriát. Repülőgépe 1999-ben, a diktátor halála után egy évvel repült utoljára.

Az Airbus megszüntetné a fekete dobozt

A vezető európai repülőgépgyártó cég, az Airbus elnök-vezérigazgatója azzal a javaslattal állt elő, hogy a repülési adatokat rögzítő berendezést, a fekete dobozt a jövő repülőgépein műholdas adattovábbító rendszerrel helyettesítsék. A német Thomas Enders a Le Parisien című lapnak adott interjúval az iparágat foglalkoztató régi vitát elevenít fel. Az Airbus főnöke szerint a fekete doboz helyett – amelyet egyes repülőgép-szerencsétlenségek esetében sohasem találnak meg, más esetekben annyira megrongálódnak, hogy adataikat nem lehet hasznosítani – az utazás paramétereit folyamatosan műholdas rendszerek által kellene továbbítani és így tárolni. Az állásfoglalásnak külön időszerűséget ad, hogy az Air France Rio de Janeiróból felszállt és az Atlanti-óceánba zuhant 447-es járatának fekete dobozait a katasztrófa óta eltelt három hónap alatt nem találták meg – noha az általuk rögzített adatok igen fontosak lennének a szerencsétlenség okainak megértéséhez, és így a légi közlekedés biztonságának javításához.

Rio de Janeiro a „legboldogabb város”

Rio de Janeiro a világ „legboldogabb városa” – állította egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás nyomán a Forbes magazin, melynek online kiadása az első tíz helyezettről készített boldogsági toplistát. „Brazíliával kapcsolatban a vidámság, a jó élet és a karnevál jut az ember eszébe” – magyarázta az első helyezést Simon Anholt független kormánytanácsadó, aki egy észak-amerikai piackutató céggel együtt végzett közvélemény-kutatást a világ nagyvárosaival kapcsolatban. A Forbes.com oldalon megjelent lista második helyezettje az ausztrál Sydney lett, az első ötbe még Barcelona, Amszterdam és Melbourne jutott be. A tízes toplista további városai: Madrid, San Francisco, Róma, Párizs, Buenos Aires. Anholt és a Gfk Roper piackutató felmérése húsz ország 10 ezer válaszadójának interjúja alapján készült el. (szl, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?