RÖVIDEN

Megszűnik a ČSA New York-i járataA Czech Airlines a napokban arról értesítette partnereit, hogy megszűnik New York-i járata. Az utolsó járat Prágából New Yorkba október 23-án indul, New Yorkból Prágába pedig 2009. október 23-án és 24-én érkezik.

Megszűnik a ČSA New York-i járata

A Czech Airlines a napokban arról értesítette partnereit, hogy megszűnik New York-i járata. Az utolsó járat Prágából New Yorkba október 23-án indul, New Yorkból Prágába pedig 2009. október 23-án és 24-én érkezik. Mindemellett továbbra is lesz közvetlen járat Prága és az amerikai város között, a Delta Airlines gépeivel. Aki 2009. október 23. utáni időpontra vásárolt repülőjegyet, az ezt ingyenesen átfoglalhatja bármelyik korábbi ČSA járatra, de a Delta által üzemeltetett géppel is eljuthat New Yorkba – ez esetben is ingyenes az átfoglalás.

Sikeres második negyedév a Malévnél

8 százalékos forgalombővülésről számolt be a Malév. A magyar légitársaság 2009 második negyedévében 43,4 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak Magyarországon. Az átszálló utasok száma 15 százalékkal növekedett. 2009-ben a tervek szerint a Malév 3,1 millió utast szállít.

Csökkent Ciprus idegenforgalmi bevétele

Ciprus idegenforgalmi bevétele 15,8 százalékkal csökkent az idei első félévben a múlt év azonos időszakához képest, s a földközi-tengeri szigetországba a tavalyinál 10,8 százalékkal kevesebb turista érkezett – közölte a nicosiai statisztikai hivatal. Tájékoztatása szerint Ciprusnak 2009 első felében 565,8 milliárd eurós bevétele származott az idegenforgalomból, szemben 2008 első felének 671,9 millió eurós bevételével. Az ágazat idén júniusban 175,4 millió eurós bevételre tett szert, 23,6 százalékkal kisebbre, mint az előző év hatodik hónapjában. A vendégszám idén júniusban 15,1 százalékkal csökkent éves összevetésben. Az idegenforgalom a ciprusi hazai össztermék (GDP) több mint 10 százalékát állítja elő. Idén várhatóan egész évben kevesebb turista látogat a szigetországba, mint tavaly. Az idegenforgalom általános visszaesése mellett Ciprust különösen súlyosan érinti a brit font árfolyamának gyengülése, ezzel ugyanis csökkent az egykori gyarmattartó Nagy-Britanniából – hagyományosan a legnagyobb küldő országból – érkező turisták fizetőképessége.

Megnyílt Európa legmagasabb szállodája

A spanyol főváros legmagasabb szállodájának számít a most megnyílt Eurostars Madrid Tower Hotel, melyhez hasonlóan magas Európában alig akad. A Hotusa Group részét képező Eurostars Hotels szállodalánchoz tartozó hotel Madrid most formálódó új üzleti negyedében, a Cuatro Torres Business Area területén található – itt lesz a főváros Nemzetközi Kongresszusi Központja is. A terület 4 monumentális toronyépületének egyike a 236 méter magas, 58 emeletes SyV Tower. A szálloda a torony első 31 emeletét foglalja el, s különleges építészeti kiképzésének köszönhetően mindegyik szobája kifelé nyílik, fantasztikus panorámát kínálva lakóinak, de hasonló kilátást élvezhetnek az étterem, a wellness-részleg és az edzőterem vendégei is. A belépőket 4 emelet magasságú lobby fogadja, ahol a fekete gránit padló hűvös eleganciáját meleg szőnyegek, bútorok oldják. A 8 méter hosszú recepciós pult mögött attraktív fényjáték fokozza tovább a hangulatot. A 474 szobában LCD panoráma tv, Wi-Fi , VoIP telefon, hydro-masszázs zuhanyozó és külön kád található. (mti, szl, tp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?