RÖVIDEN

Dohányzási tilalom GörögországbanA korábbinál szigorúbb dohányzási tilalom lépett életbe a nyilvános helyeken szerdától Görögországban. A dohányosok nem gyújthatnak rá egyebek között sem kórházakban, sem iskolákban, sem a tömegközlekedési eszközökön.

Dohányzási tilalom Görögországban

A korábbinál szigorúbb dohányzási tilalom lépett életbe a nyilvános helyeken szerdától Görögországban. A dohányosok nem gyújthatnak rá egyebek között sem kórházakban, sem iskolákban, sem a tömegközlekedési eszközökön. Egy utolsó pillanatban elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően azonban a több mint 50 főt foglalkoztató vállalatoknál vagy hivatalokban kijelölhetnek egy dohányzóhelyiséget, ha a vezetés és a dolgozók megállapodnak ebben. Nem teljes a tilalom a 70 négyzetméternél nagyobb kávéházakban, bárokban vagy kisvendéglőkben sem, ahol a dohányos vendégek továbbra is hódolhatnak szenvedélyüknek, de csak a nemdohányzóktól szigorúan elkülönített helyiségben. A 70 négyzetméternél kisebb vendéglátó-ipari létesítményeknek pedig választaniuk kell, hogy ezentúl füstmentesen működnek-e vagy kizárólag dohányosokat fogadnak.

Több a veszélyeztetett világörökség

Az UNESCO Világörökség Bizottságának sevillai ülésén felkerült a veszélyeztetett világörökségek listájára egy belize-i és egy kolumbiai helyszín – adja hírül a Greenfo. A hét védett területből, sok kis mangrove-szigetből és tengerparti lagúnából álló belize-i korallzátony számos veszélyeztetett faj otthona, például tengeri teknősöké, amerikai krokodiloké. A márciusban odautazott küldöttség riasztó jelenségeket tárt fel: nagy területen vágták ki a mangrove erdőket, és eladták a mangrove-szigeteket. A kolumbiai Los Katios Nemzeti Parkot 1994-ben vették fel a világörökségi listára, mert az alacsony dombokból, trópusi esőerdőkből és vizes élőhelyekből álló terület flórája és faunája kivételesen gazdag. A park értékeit illegális fakitermelés, biztonsági problémák, túlhalászat és útépítési tervek fenyegetik. A veszélyeztetett világörökségek listáján jeleleg 30 helyszín szerepel.

Lanyhul a ciprusi idegenforgalom is

Ciprus idegenforgalmi bevétele 11,7 százalékkal csökkent idén az első öt hónapban az egy évvel korábbihoz képest. A hazai össztermék (GDP) 10,6 százalékát kitevő turizmusból származó bevételek január és május között 390,4 millió euróra estek a tavalyi 442,3 millió euróról a hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint. Szakértők minden idők legrosszabb szezonjára számítanak, hiszen májusban már 17,3 százalékkal maradt el az idegenforgalom bevétele az egy évvel korábbitól, a vendégszám pedig 8,9 százalékkal csökkent. A legnagyobb gondot a recesszió okozza a legfontosabb kibocsátó országban, Nagy-Britanniában, aminek következtében kevesebb a brit vendég, és kevesebbet ér valutájuk, a font. A ciprusi gazdaság hivatalos előrejelzés szerint idén 0,7 százalékkal bővülhet. Tavaly még 3,7 százalékos GDP-növekedést mutatak ki. (mti, szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?