RÖVIDEN

Nyelvtanfolyam koldusoknak IndiábanNyelvtanfolyamok indultak koldusok számára Indiában, hogy a kéregetők felkészülten várják a jövő évi brit Nemzetközösségi Játékokra érkező külföldieket. A sportesemény becslések szerint legalább 100 ezer turistát vonz majd Indiába 2010 októberében.

Nyelvtanfolyam koldusoknak Indiában

Nyelvtanfolyamok indultak koldusok számára Indiában, hogy a kéregetők felkészülten várják a jövő évi brit Nemzetközösségi Játékokra érkező külföldieket. A sportesemény becslések szerint legalább 100 ezer turistát vonz majd Indiába 2010 októberében. A nyelvtanfolyamon elsősorban gyerekek vesznek részt, a vizsga az életben lesz. Írásbeli nincs, a szóbeli pedig a következőből áll: „Árva vagyok. Napok óta nem ettem. Beteg vagyok, nincs pénzem orvosságra, kérem segítsen, Isten nevében!”. A fenti mondatokat angolul, franciául és spanyolul oktatják a nem hivatalosan működő koldustanodában, ahol a nyelvtudáson kívül pénzügyi ismeretekre is szert tesznek a diákok, megmutatják nekik, hogyan néznek ki a leggyakoribb és valódi külföldi valuták. Újdelhinek abban a részében, ahol legalább 1200 kolduscsalád él, illetve ennyi család él koldulásból.

Jó eredményekről számolt be az easyJet

Az easyJet diszkont légitársaság áprilisban közel 3,8 millió utast szállított járatain, 6,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A kihasználtság is növekedett, 4,2 százalékponttal 84,2 százalékra. Az áprilissal zárult 12 hónapot tekintve az utasszám 6,3, a kihasználtság 1,9 százalékkal bővült. A március 31-ét megelőző hat hónapban az ülésenkénti teljes bevétel 14,9 százalékkal nőtt, köszönhetően többek között az easyJet hálózatának és a kiegészítő szolgáltatásokból származó bevételek növekedésének.

Horvátországban betiltják a dohányzást

Tilos rágyújtani szerdától Horvátországban a zárt légterű nyilvános helyeken. Az uniós csatlakozási folyamat részeként bevezetett törvény 1000 kuna (135 euró) bírsággal rendeli el büntetni a tilosban dohányzókat. A szabálysértést eltűrő helyek tulajdonosai 500-tól 1000 kunáig terjedő bírságot kaphatnak. A kocsmákban és kávézókban csak a teraszon vagy kint, a bejárat előtt szabad dohányozni szerdától, az irodákban és vendéglőkben pedig csak a külön e célra kijelölt helyiségben, ahol viszont tilos ételt-italt árusítani. A zágrábi parlament tavaly novemberben fogadta el a jogszabályt. Az oktatási és egészségügyi intézményekben azonnal bevezették a tiltást. A gazdasági szféra hat hónap türelmi időt kapott. Becslések szerint Horvátország 4,5 millió lakosának mintegy 30 százaléka dohányzik.

Az Austrian bővíti közel-keleti hálózatát

Az Austrian Airlines Csoport folytatja közel-keleti útvonalhálózatának kiterjesztését: május 5-től a légitársaság elindította menetrend szerinti járatát Ammanba, amely heti három alkalommal közlekedik Bécsből, így a légitársaság jelenléte – a jelenlegi 15 célállomással – tovább erősödik a régióban. A Jordán Királyság fővárosába közlekedő Airbus A320-as repülőgépek business osztályának lefektethető ülései biztosítják az utasok számára a kényelemet. (szl, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?