Utazz

Puglia régió – derűs, kedves és színes 

Amíg csak térkép volt e táj nekem, annyit tudtam, hogy az olasz csizma déli csücskében kell keresni Barit, ahova a június eleji repjegyünk szólt.
Szeles Pál Ildikó

2019. augusztus 12. 17:30

- A szerző képarchívuma

Csak öt éjszakára jöttünk – nyolc személyből álló, csacsogós és nagyokat nevető lánycsapat (értsd: 40 és 65 közti lányok), és a hosszú esős időszak után szinte ki voltunk éhezve a napsütésre, a melegre, a napozóágyon való heverészésre. Így nem sok csavargás fért bele ebbe a kevés időbe, de azért sikerült meglátogatnom Alberobellót, amelyről három éven át ábrándozgattam. 
Baritól félórás autózás után érkeztünk meg Polignano a Mare városkájába, annak San Vito negyedébe. A szállásunk a kikötőtől vagy 35 lépésnyire volt, egy csodás pálmafás, virágzó kaktuszos, sokgyíkos kertben. Itt lapul meg a két kis villa, a Villa Alba és a Villa Azuro, amely otthont adott nekünk erre a pár napra. A nagy kert végében volt egy utcaajtó... és ott lapult meg a tenger a maga végtelen kékjével. Éjszakánként imádtam a kerti zuhanyban mosakodni, mert ilyenkor a csillagos eget nézhettem mosakodás közben, és énekelhetnékem volt, annyira szabadságízük volt ezeknek a pillanatoknak! Szóval édeni környezet, és csak a mi kis csapatunké ez a parányi birodalom! 


Szívdobbanás volt a reakcióm a látványra, amint kiléptem a hátsó ajtón a tenger felé, ugyanis egy nagyon régi, tengerbe süllyesztett város romjai közt találtam magam. Talán a legendás görög Neapolis maradványai, amiről írásos emlék nem maradt fenn, de sok arany pénzérmét találtak a tenger mélyén és a hullámok által kisodorva a parton. Feltételezik, hogy Polignano a Mare tényleg Neapolisra épült rá. A valahai falak alacsony maradványain át lépkedve lehet kijutni a nyílt tengerre. Az Adria ilyenkor még hideg, mondták is a helyiek, hogy a május ott is olyan esős és kellemetlen volt, mint nálunk. A romok közt megrekedt sekély víz kis medenceként szolgált. Kellemesen felmelegedett a vize, én pedig elégedetten heverésztem ott, és figyeltem az apró halak kergetőző garmadáit, a gyorsan iszkoló rákokat, ahogy menekültek előlem a romok repedéseibe. Azon töprengtem, vajon hogyan élt az az ember, akinek én most talán a hajdani ebédlője helyén áztatom magam a langyos vízben. Imádom ezt a fajta nyugalmat, főleg ha jó nagy meleggel párosul. A nyílt tengert a hideg vizével nem vállaltam be.  
Szállásunktól három és fél kilométerre volt Polignano a Mare, a hangulatos városka, ahova a nagy melegben nem szívesen gyalogoltunk a poros út mellett, így tuk-tukot hívtunk, és egy nagyon bolondos, vidám, Alba nevű fiatal nő járt értünk. Nem zavartatta magát, hogy nem értjük, amit mond, nyomta a mondanivalóját a zötykölődés alatt, és gesztikulált teátrálisan. A főúton lazán elengedte a kormányt, és nagy hévvel magyarázott teljesen felénk fordulva, hangos nevetésekkel fűszerezve a... nem tudjuk, mit. Imádtuk ezt a biológiai fegyverként ható fiatal nőt! 


Szállásunkhoz tartozott két viharvert retró bicikli, ketten a csapatunkból azon tekertek be esténként a városba, és ott aztán találkoztunk. A helyes városka keskeny utcái, hangulatos kis éttermei, kávéházai és apró bárjai, a macskaköves sikátorok sejtelmesen, incselkedve csalogattak. Az ember simára koptatta a köveket az évszázadok során, mi, nők hajlamosak vagyunk a könnyű nyári papucsainkban gésásan topogni, hogy a csúszást megelőzzük, de a látnivalókról ne maradjunk le, és lehessen leselkedni jobbra és balra. Nem győztem fotózni a színes erkélyajtókat, a lestrapált, antik hangulatú ablakredőnyöket, a rengeteg virágot a falakon, ablakokon, erkélyeken, lépcsőkön. Az egész város egy meredek mészkősziklára épült, így pár utcája zsákutcaként egy kilátóra vezet ki. Ott az ember leragad és csodálja ezt a szépséget, amit a természet és az ember alkotott együtt. Igazán akad itt fotogén hely bőven, például egy sziklaétterem – Grotta Palazzese –, a szirt oldalában romantikusan kivilágítva, melyet alulról a fáradhatatlan tenger hullámai nyaldosnak. Biztos vagyok benne, hogy szendén pislogva fogadnék el ebbe az étterembe meghívást egy romantikus vacsorára. Aztán egy formás, nevezetes strandot említenék meg, amelyet a felette átívelő hídról turisták serege fotóz. A híd alatt a Lama Monachile kiszáradt medre. Elég nehéz lejutni a strandon át a tengerhez, mert a nagy kövek nehezítik a vízbe jutást... na meg persze a rengeteg ember. De látni kell. Az előbb említett helyeket aztán megcsodáltuk a tengerről is, egy csinos, Marco nevű hajóskapitánnyal másfél órát hajóztunk, és megcsodálhattuk a fehér várost, a sziklaszirt alatt megbújó kisebb-nagyobb barlangokat, az intim, kis szentélyszerű párszemélyes apró strandokat. A nevezetessége a városkának az is, hogy itt született Domenico Modugno, a híres táncdalénekes, akit mi főleg a Volare című dal előadójaként ismerünk. Szobra zarándokhely a hangos és temperamentumos olaszoknak, sorakoznak a családi fotózás miatt. 


Varázslatos a város esti megvilágítása, ilyenkor a kilátókon mozdulni sem lehet. Az éttermeket vacsorára csak 20 óra felé nyitják, előtte kész csoda, ha legalább a sört kihozzák, mert a szieszta diktálja a tempót. Az olasz konyha nekem bejön, imádom a halat, a tengeri herkentyűket, a soksajtos pizzát. Jellemző, hogy nem spórolnak az olívaolajjal, sok itt az olajfa. Négyen lányok kibéreltünk egy autót, és elmentünk Alberobellóba. Minél közelebb jártunk a célpontunkhoz, annál vörösebb volt a talaj, és annál több öreg, kérges olajfa állt az út mentén. Kíváncsian lestük, mikor bukkannak fel a trullók, hiszen ezek miatt az építmények miatt vettük erre az irányt. 


Múzeumlátogatással kezdtünk, hogy tudjuk, hogyan is készültek ezek a sajátos, mesés külalakú piciny házikók. A trulló általában kör alaprajzú, henger alakú falai másfél méter vastagok. Kúpfedele van, de nincs tartószerkezete, hanem száraz építéssel alakították ki az egymásra rakott, önmegtartó lapos kövekből a trulló tetejét. Dekoratív, hófehér záróköve van. A süvegre alakzatok vannak festve, ősi szimbólumok. Máshol is vannak a tartományon belül trullók, de nem ilyen sűrűn egymás mellett, mint Alberobellóban. Ahogy a kis manóházakként ható épületek egymás mellett sorakoznak, az szinte mesébe illő. 15-16 négyzetméteren átlagban nyolcan éltek. A gyerekek a tetőtérben kaptak helyet, mert ott melegebb volt. Ma a trullókban ékszerüzletek, turistacsábító boltok vannak, hihetetlen mennyiségű és formájú tésztákat, fűszereket kínálnak, olívaolajat, mézet és más helyi finomságokat is vehetünk. 


A legrégebbi trulló a 14. századból származik. Állítólag azért alakult ki ez az építkezési stílus, hogy ne kelljen adót fizetni a királynak. Ha jött a hír, hogy jönnek a király követei és az adóbeszedők, gyorsan ledobálták a köveket a tetőről a ház mellé, így olyan volt, mintha még nem fejeződött volna be az építkezés. 350 éven át játszották ezt a játékot. Aztán Conversano grófot feladta egy irigye, és a király bezáratta az adócsalót a tömlöcbe.
Erre a napra terveztük be Matera ősi városának megtekintését is, de olyan jól éreztük magunkat Alberobellóban, hogy elfeledkeztünk az időről a téren kávézva és a nagy melegben a kicsi házikók közt fagyizgatva. Az étteremben is elidőztünk ebédidőben, így aztán a materai kirándulás kútba esett. Megegyeztünk, hogy ha alkalom adódik, ha egészségesek leszünk és a sors is úgy akarja, akkor jövőre nem csak a kilencezer éves múltú Materát (az már más régió ugyan, de nincs túl messze), de a dél Firenzéjeként emlegetett és Monopolit is tervbe vesszük. Úgy legyen.

 

Galéria
gallery-image-1
gallery-image-2
gallery-image-3
gallery-image-4
+5
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Keserű hazai DAC-vereség a vásári hétvégén

Bugár: még meglehet az öt százalék

Bemutatta programját a PS-Spolu: két új minisztériumot is létrehoznának

Bányák bezárásával a klímaváltozás ellen

Ophelia, Zsanett, Hedvig

Megduplázódhat a katasztrófák károsultjainak száma 2050-re a globális felmelegedés miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?