Philadelphiába is lesz közvetlen járat Budapestről

<p>Philadelphiából indít a 2018-as nyári menetrendben napi járatot Budapestre az American Airlines - közölte a dallasi légitársaság és a Budapest Airport az MTI-vel.</p>

Philadelphiából indít a 2018-as nyári menetrendben napi járatot Budapestre az American Airlines - közölte a dallasi légitársaság és a Budapest Airport az MTI-vel.

A járatok egyelőre a nyári szezonban, május 5-től október végéig közlekednek majd, a járatok délelőtt 9.35-kor érkeznek meg Budapestre, majd 11.35-kor indulnak vissza Philadelphiába, és aznap 16.00-kor landolnak az amerikai városban.

A járatot az American Airlines Boeing 767-300-as gépei teljesítik.

A 2018-as nyári menetrendben közvetlenül három amerikai város is elérhetővé válik: a lengyel LOT május 3-ától közlekedik Budapest és New York, valamint Chicago között, az American Airlines első járata pedig május 5-én indul Philadelphiába.

Az American Airlines legutóbb a 2011-es nyári menetrendben közlekedtetett járatot Budapestre, akkor New York és Budapest között teljesítettek járatokat szintén Boeing 767-300-as gépekkel. A járatot később a Malév csődje miatt nem újították fel.

A New Yorktól mintegy száz mérföldre dél-nyugatra fekvő pennsylvaniai város repülőtere az American Airlines egyik fontos bázisa, 30 amerikai nagyváros érhető el átszállással a saját hálózatán belül, de más légitársaságokkal Dél-Amerika és a Karib-térség is elérhető a légikikötőből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?