Párizsban a szomszédok együtt ünnepelnek

Sallai Enikő egy texiltervező cég showroomjának a menedzsere Párizsban. Hat éve érkezett Franciaországba. „Sokféle érzés kavargott bennem, kicsit féltem is, hogyan fog itt alakulni az életem – mesélte lapunknak a rimaszombati származású lány. – A mai napig előttem van a kép, amikor Évi barátnőm kikísért a reptérre Budapesten. A döntéseim sorozata úgy hozta, hogy a bőröndjeimet tartósan elpakoltam a padlásra, és hagyom őket ott porosodni. Csupa örömmel élek Párizsban.” 

A város iránti lelkesedése válaszaiból is nyilvánvaló. 

Melyik látványosság volt a leglenyűgözőbb?

Nem látványosságnak számít, de nagyon szeretem a kis párizsi utcácskákat például a Le Marais negyedben, s ezek hangulatát az ott sétáló, siető, bicikliző, nevető, zenélő, (-5 fokban is) teraszon borozó, hangoskodó emberekkel együtt. Mindezzel keveredik napszaknak megfelelően a baguette, kávé, piaci napokon a hal és más különféle ételek illata... Magával ragadó, élénk atmoszféra részesei leszünk. Mindenki ismeri és már-már giccsesnek számít, de nem tudom kihagyni az Eiffel-tornyot sem. Hat éve élek itt, de még mindig rácsodálkozom, amikor elhaladok mellette, akaratlanul is  magára vonzza a tekintetet.

Mi sokkolta a leginkább?

Sokan mondják, hogy a franciák, főleg Párizsban hidegek és kimértek. Első látásra lehet, hogy annak tűnnek, de a tapasztalatom teljesen más. Hihetetlenül nagy eleganciával tudnak az élethez – ami itt sem könnyű – és egymáshoz viszonyulni. Ha gondjuk akad, akkor lehet, hogy elesnek, de hamar felállnak, megrázzák magukat, és mennek tovább pozitív hozzáállással és egy adag öniróniával. Sok különböző nemzetiségű ember él Párizsban. Ha már csak az utcán végignézek, ahol lakom, bemutathatnám a francia szomszédaim mellett a libanoni, portugál, algériai, amerikai társaimat. Szerintem ez jó dolog. Az ember látószöge és a „normálisról” alkotott képzete kiszélesedik, megismerünk más kultúrákat, azok ízeit. Megtanuljuk a toleranciát, a másság elfogadását, egymás tiszteletét, megtanulunk együtt élni. Gazdagabbá válunk, még akkor is, ha vannak olyanok, akik nem feltétlenül a békét keresik. Sajnos az utóbbi években sok extrém helyzet volt, ami az életet, a szabadságot és az egyensúlyt meg szerette volna dönteni. Soha nem láttam akkora összetartást az emberek részéről, mint azokban az időkben.

Melyik a legfurcsább helyi szokás?

Nagyon mókásnak tartom a „La fête des voisins” nevű szokást, azaz a „szomszédok ünnepét”, ami mindig május végén szokott lenni. Franciaországban mindenhol, minden utcában tartják. Asztalokat raknak ki az utcára a lakóházak elé, mindenki készít valami finomságot, üdítőket, bort vesznek, zenélnek és együtt csemegéznek. Ha valaki frissen költözött az utcába, akkor ez jó alkalom, hogy közelebbről megismerkedjen a többiekkel. Vagy éppen azt is megbeszélhetik, kinek van kedve futni, ki mikor vigyáz a másik gyerekére vagy a kutyájára. Ami nem helyi szokás, de lenyűgözött, az a 18. kerületben minden évben megtartott indiai ünnep, a Fête de Ganesh (Ganésa ünnepe). A Párizsban élő indiaiak ünneplőbe öltöznek, és táncosokkal, guruval együtt vonulnak fel a feldíszített utcákon. Megtévesztőek az ízek, színek és illatok. Olyan, mintha tényleg Indiában lennénk.

Melyik helyi ételt kedveli a legjobban?

A különféle halételek isteniek. Franciaországban térségenként változnak a helyi ételek, borok és főleg a sajtok, az éghajlat és az ebből adódó temérdek lehetőség következtében. Párizsban pedig mindez összpontosul. 

Mit vezetne be itthon is?

A szomszédok ünnepét. Valamint azt a hozzáállást, hogy nincs korhatár az élet felfedezéséhez, valami újnak a kipróbálásához, megismeréséhez.

Mit nem tud ott soha meg­szokni? 

A sok iskolai tanítási szünetet, mert a tömegközlekedés ritmusát is ehhez igazítják. És a sztrájkokat, amelyek szintén meg tudják bénítani a városban a közlekedést, ha a vonat- vagy a metróvezetők szüntetik be a munkát.

Mi hiányzik a legjobban itthonról?

A család, a barátok és a magyar szó.

Milyen jó tanácsot adna egy turistának?

Hozzon kényelmes cipőt magával, mert valószínűleg sokat fog gyalogolni. Olyan szép a város, hogy nem lesz kedve metrózni. A nagy távolságok miatt azért néha kénytelen lesz igénybe venni a metrót is, ehhez pedig pici türelem kell, mert ha előfordul, hogy valaki ottfelejti a csomagját, leállítják a forgalmat, azért, hogy megvizsgálják, nem tartalmaz-e bombát. Ilyenkor csak órák múlva áll vissza minden a rendes kerékvágásba. Szerencsére ez nincs olyan gyakran, és más útvonalon is eljuthatunk oda, ahová szeretnénk.

(Fotók: S. E. archívuma, Shutterstock)