<p>Áprilisban kicsit megállt a repülőjegyárak esése, de a légitársaságok még így is sok kedvező árú jeggyel próbálják meg utazásra csábítani a városlátogatást tervező turistákat. Sőt, az év elején megjelentek a last minute repülőjegyek is, ezek szinte azonnal indulásra ösztönöznek. A szállodák árai sem mozogtak jelentősen, ám ezek már így is az alsó határt súrolják. Hová utazhatunk olcsón áprilisban?</p>
Olcsó tavaszi városlátogatások
SZABÓ LÁSZLÓ
Mielőtt elemeznénk az árpilisi árakat, egy újabb trendről szólunk. Több légitársaság bevezette a 2010-es évben a last minute árakat, azaz hogy csak pár nappal az indulás előtt, szinte ellenállhatatlan árakon kínálják a helyeket a Párizsba, Amszterdamba, Londonba, vagy a más európai városba induló gépeken. Már 60 euróért (minden adóval és illetékkel együtt) is eljuthatunk ezekre a helyekre. Így érdemes ezeket is folyamatosan figyelni, igaz, aki mindenképpen utazni szeretne, annak nem érdemes ilyenre várni, hiszen egy-másfél hónappal az indulás előtt lefoglalva is találhat e városokba 100 euró körüli, vagy még ennél is olcsóbb jegyeket.
Az európai árakat böngészve továbbra is az látható, hogy Párizsba és Londonba szinte mindig találunk 100 euró alatti jegyet. E két fővárosban a hotelekből is túlkínálat van, azok is olcsók, ezért egy hosszú hétvége a francia fővárosban már 172 euróból, míg az angol fővárosban már 131 euróból kihozható (az árak minden költséget tartalmaznak, beleértve a reggelit, vagy a feladandó poggyász díját is – ha ezért külön pénzt számláz a légitársaság). Róma is hasonlóan olcsó, ide 161 euróból juthatunk el egy hosszú hétvégére. Bár a többi európai városban is vannak olcsó szállások, ám a repülőjegyek már drágábbak, ezért 200–250 eurót meghaladó összeget kell fizetni egy koppenhágai, isztambuli, barcelonai és amszterdami városlátogatásért. A távolabbi, Európán kívüli városokba készülők a legolcsóbban Dubaiba juthatnak el, egy négy éjszakás kiruccanás 455 euróból fedezhető. De aki a luxust keresi, annak sem kell sokkal többet fizetnie egy ötcsillagos szállodáért, mely már 38 euró/éjszaka/fős áron foglalhatók. Egy New York-i vagy egy pekingi kirándulás 530 euró körül mozog, igaz, mindkét városba most emelkedtek a repülőjegy-árak – mivel jelenleg egyetlen légitársaság akciós ajánlatai között sincs e két célállomás. Ha szerencsénk van és elkapunk egy olcsóbb repülőjegyet, akkor ezzel 50-80 eurót is spórolhatunk.
Sydney az utóbbi hónapokban egyre olcsóbb lett, a szállodák sem drágák. Igaz, áprilisban egyelőre ide sem találtunk rendkívül kedvező repülőjegyet, a legolcsóbb járat most 973 euróba kerül. De előfordulnak 750-800 eurós jegyek is. Aki pedig a Miami beachen szeretne pihenni, annak az egyhetes útért 652 eurót kell fizetnie.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.