Nyaraljunk vita nélkül

<p>Sokakkal előfordult már, hogy a várva várt családi nyaralás szűnni nem akaró veszekedéssé fajult. A pszichológus szerint törvényszerű, hogy a párok között ilyenkor jönnek elő a lappangó konfliktusok, ám egy kis odafigyeléssel ez elkerülhető.</p>

Azúrkék tenger, gyönyörű tengerpart és a nyugágyakon civakodó párok. Ugye, ismerős a jelenet? Rendszerint ártatlanul kezdődik: a tengerpartra menjünk vagy a medencéhez? Kaphat-e még egy fagyit a gyerek? A látszólag triviális viták azonban könnyen valódi veszekedésbe csapnak át, amikor előjönnek a régi sérelmek, majd a „veled semmit sem lehet megbeszélni” típusú mondatok. Hídvégi Márta pszichológus szerint ez természetes folyamat, s azzal magyarázható, hogy a mai felgyorsult életmód mellett nagyon kevés idejük van a pároknak, amit együtt, egymásra figyelve tölthetnének.

„Nem csupán a mindennapi teendőkre gondolok, hanem arra is, hogy az utóbbi években szokássá vált: este, beszélgetés helyett a közösségi hálókat böngésszük, mintegy külső megerősítést keresve, hogy fontosak vagyunk. Mintha a lájkok és a Facebook- ismerőseink száma határozná meg, mennyire számítunk” – véli a pszichológus. A nyári szabadság alatt ehhez képest ömlesztve kapjuk a másik társaságát, hiszen napi 24 órát töltünk együtt. Ez pedig mindenki számára szokatlan helyzetet teremt. „Ilyen helyzetben olyasmit is észreveszünk, amit egyébként nem, mondjuk hogy a társunk turkál az ételben, vagy hogy a gyerek kézzel eszik. Ilyen apróságokból alakulnak ki a nézeteltérések, amelyek komoly konfliktusokká nőhetnek” – magyarázza a szakember.

Felmerül a kérdés, vajon a nyaralást kihasználhatjuk-e arra, hogy megbeszéljük problémás dolgainkat. A pszichológus azonban óva int ettől. Azt javasolja, a partnerek még indulás előtt kössenek egyezséget, miszerint csak a pozitív dolgokra figyelnek. „Ha már csillagászati összegeket költünk arra, hogy nyaralunk, akkor nyaraljunk. Ne a tengerparton akarjuk megoldani a házasságunkat!” – tanácsolja Hídvégi Márta. Sokat segít, ha még otthon, nyugodt környezetben megbeszéljük, mit várunk el egymástól és a nyaralástól. „Nem csupán olyasmire gondolok, hogy melyik városba szeretnénk elmenni, hanem arra, hogy ha együtt leülünk az asztalhoz, mi az, amiről ne beszéljünk. Magyarán, mit hagyjunk otthon ahhoz, hogy a kirándulás békés, harmonikus jelenre figyelés lehessen” – mondja a szakember. Ezenkívül persze az sem árt, ha a praktikus dolgokat is előre megbeszéljük. „Vannak párok, ahol működik, hogy betervezik: egyik napon a férj főz, a másikon a feleség” – magyarázza a pszichológus, hozzátéve: egy kis előrelátással nagyon sok konfliktust meg lehet előzni.

Feszültséget válthat ki az is, ha túlnyomórészt az egyik fél elképzelései érvényesülnek. A másik fél így jogosan elnyomottnak érezheti magát. Erre is van azonban megoldás. „A jó nyaralás nem azt jelenti, hogy mindent együtt kell csinálni. Ha nem tudunk megegyezni a közös programban, nyugodtan eltölthetünk egy-egy délutánt külön is, amikor mindenki azt teszi, amihez kedve van.” Ehhez azonban az kell, hogy megbízzunk a másikban. „Ne csapjunk féltékenységi jelenetet, ha a párunk ránéz egy csinos nőre vagy egy kigyúrt férfira” – tanácsolja Hídvégi Márta. Gyakori konfliktusforrás a gyerekek nevelése is. Itt ugyancsak érvényes, hogy ne a nyaraláson kezdjük el átnevelni a gyereket. Ugyanakkor fontos, hogy megfelelő programot, elfoglaltságot biztosítsunk nekik, mert az unatkozó gyerek nyűgös, majd elkezd „rosszalkodni”.

Ideális, ha ez a program a szülővel közös, lehetőleg olyan, amiben mindkét fél örömét leli. Rövidebb időre más felnőtt segítségét is igénybe vehetjük, például az üdülőközpontokban található gyerekklubokban. Nyaralásunk akkor lesz kellemes, ha odafigyelünk egymásra, s egyben elnézőbbek, nagyvonalúbbak is leszünk a másikkal szemben. Mindenkinek saját magánál kell elkezdenie, de ne aggódjunk, mert a „kór” gyorsan terjed. Ha párunk érzi a bizalmat és elfogadást, nagy az esélye, hogy ő is átveszi ezt a hozzáállást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?