Mindenképp számoljunk az autópályadíjjal

Miután biztosítást kötünk, érdemes még egyszer átszámolni a várható költségeket. Az autópályadíjak ugyanis jelentős plusz kiadást jelentenek. Ha a mediterrán országokba utazunk, érdemes kihasználni a magyarországi sztrádákat.

Miután biztosítást kötünk, érdemes még egyszer átszámolni a várható költségeket. Az autópályadíjak ugyanis jelentős plusz kiadást jelentenek. Ha a mediterrán országokba utazunk, érdemes kihasználni a magyarországi sztrádákat. Az M1-es, az M3-as és az M7-est egy állami vállalat kezeli, az M5-öst viszont egy koncessziós társaság, tehát a Budapest és Kiskunfélegyháza közötti szakaszon viszonylag magasabb használati díjra kell számítanunk. A fizetés rendszere is eltérő: például úgy utazhatunk Rajkától egészen Füzesabonyig az M1-esen és az M3-ason, hogy egyetlen matricát vásárolunk (bérletrendszer), az M5-ösön azonban kapuzatos díjfizetési rendszer működik. Mégpedig a következőképpen:

Kapusor található két helyen, a Budapesttől számított 43. kilométernél Újhartyán mellett, valamint Kiskunfélegyháza előtt a 108. kilométernél mindkét irányban.

A 30. kilométernél Budapest felé a bejáratnál, Ócsa felé a kijáratnál kell fizetnünk.

A 43. kilométernél Újhartyánnál a be- és kijáratnál mindkét irányban van kapusor.

Az 52. kilométernél a Kiskunfélegyháza felé vezető sáv előtti bejáratnál, valamint a Budapest felé vezető sávban az örkényi kijáratnál van kapusor.

Érdemes tudni, hogy az autópályát ingyenesen használhatjuk Lajosmizse és Kecskemét-Dél közötti, valamint a Kiskunfélegyházát elkerülő szakaszokon.

Az M1, M3, M7 autópályákon különböző díjkategóriákba sorolják a járműveket. A személygépkocsik (utánfutóval és lakókocsival együtt) tíznapos bérletet vásárolhatnak 1900 forintért, havibérletet 3200 forintért, vagy pedig négynapos bérletet ezer forintért. (szge)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?