Megéri biztosítani magunkat

Pozsony. Napokon belül beindul a nyári szabadságolások főszezonja, amely többségünk számára felhőtlen kikapcsolódást és pihenést jelent. A szabadság azonban – egy baleset vagy betegség miatt – rémálommá is válhat, különösen ha külföldön történik a baleset, és főleg, ha nincs biztosításunk.

Évente mintegy félmillió szlovákiai tölti a szabadságát külföldön. Ők azok, akiknek az út előtt mindenképp be kellene biztosítaniuk magukat. Ez nem kerül többe pár száz koronánál, ám probléma esetén megfizethetetlen szolgáltatásnak számít. Egy eltört kéz vagy akár csak egy fogfájás is több ezer koronájába kerülhet a bajba jutott turistának. Épp ezért még mielőtt átlépnénk a határt érdemes megismerkedni a hazai biztosítók kínálatával és feltételeivel. A biztosítás összege ugyanis nem csupán a nyaralás időtartamától függ. A biztosítók olyan részletekre is ügyelnek, hogy a biztosított hány éves, hová utazik és esetleg milyen sportokat űz majd a nyaralás alatt. Egy extrém sportokat űző turista például már most felkészülhet arra, hogy a pénztárcájába mélyebben bele kell majd nyúlnia. Semmi jóra nem számíthatnak azonban azok sem, akik a nyári szabadságuk idején mélyen a pohár fenekére néznek, hiszen ha alkohol hatása alatt történik velünk valami, a biztosítók nem hajlandók fizetni.

AKÁR AZ UTOLSÓ PILLANATBAN

Többségünk azonban alkoholmámor helyett a tengerben úszik majd, így a biztosítást semmiképp sem szabadna elhanyagolnunk. Akkor sem kell aggódnunk, ha már a jövő héten megyünk külföldre, hiszen a biztosítást akár az utolsó pillanatban is megköthetjük. Több esetben már a biztosítók fiókjait sem kell felkeresnünk, hiszen ezt telefonon, interneten, néhány helyen pedig a vasútállomáson is megköthetjük.

A biztosítás megkötésénél a társaságok a nevünkön, címünkön és személyi számunkon kívül, arra is kíváncsiak, hogy melyik országba és milyen hosszú időre utazunk el. Néhány helyen az útlevelünk számára is szükségük van. Még mielőtt azonban megkötnénk a biztosítást nem árt közölni a társasággal azt is, hogy van-e már valamilyen más biztosításunk. A társaság ez alapján dönti el, hogy számunkra melyik a legmegfelelőbb biztosítási csomag.

Ügyfeleiknek a biztosítók külföldön ezt követően térítik az összes olyan költséget, amit egy hirtelen előálló betegség vagy baleset miatt kénytelenek fizetni. Ugyanígy kifizetik az előírt gyógyszereket, a kórházi költségeket vagy egy szlovákiai kórházba való hazaszállítással járó kiadásokat is. Nem kell aggódnunk azonban akkor sem, ha hirtelen elkezd fájni a fogunk, a társaságok többsége ugyanis a fogorvosi elsősegélyt is fizeti. Ha szabadságunk alatt baleset ér, akkor nem csak a kezelést térítik meg, hanem a biztosítóval előre leegyezett biztosítási díjat is. Nagyot tévednek azonban azok, akik úgy gondolják, hogy biztosítással a kezükben, bármire joguk van. A biztosító ugyanis nem fizet az akut megbetegedések és lelki megbetegedések kezeléséért. Nem térítik meg azonban a plasztikai beavatkozásokat és a fürdőköltségeket sem.

NEGYVENEZER EURÓIG

A biztosítók többsége az európai országokban nyaralóknak legfeljebb 30 ezer euróig, vagyis 1,25 millió koronáig téríti a kezelési költségeket. A világ többi részére ez 40 ezer euró körül mozog. Ha valakinek ez kevésnek tűnik, az az alapbiztosítás mellé speciális biztosítást is köthet. Ha baleset ér bennünket, a biztosító által kifizetett összeg tíz és százezer korona között mozog.

Biztosítást köthetünk azonban a poggyászunkra is, így ha az elveszik vagy ellopják, a szabadságunk ugyan nem lesz könnyebb, ám legalább kártérítést kapunk. Értékes dolgainkat azonban így sem szabadna felügyelet nélkül hagynunk, hiszen a biztosítók egy-egy tárgyra csak az előre megegyezett összegig fizetnek. Egy értékes kamerát vagy fényképezőgépet semmiképp se csomagoljunk olyan hátizsákba, amit a repülőtéren leadunk a csomagtérbe.

Ha bármi baj történik, azonnal értesítenünk kell a biztosító asszisztensi szolgálatát. ez a nap 24 órájában naponta az ügyfelek rendelkezésére áll. Telefonszáma fel van tüntetve a biztosításunkon. Itt tudhatjuk meg, mit kell tennünk ahhoz, hogy ne kelljen egy fillért se fizetnünk a saját pénztárcánkból. tanácsot kérhetünk akkor is, ha elvesztjük az iratainkat és lehetővé teszi a hívott fél számlájára bonyolított telefonhívást is. (ú, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?