Málta az Azúr Ablak nélkül is érdekes

<p>Mondhatjuk, hogy a természet adta, a természet elvette. De amíg az alkotás hosszú évezredekig tartott, a megsemmisülés egy pillanat műve volt. Talán megakadályozhattuk volna. Késleltethettük volna a pusztulását, ha jobban óvjuk. Ha hallgatunk a szakemberekre, akik éve k óta figyelmeztettek, nagyobb veszélyben van, mint gondoltuk. De nem.</p>

Mondhatjuk, hogy a természet adta, a természet elvette. De amíg az alkotás hosszú évezredekig tartott, a megsemmisülés egy pillanat műve volt. Talán megakadályozhattuk volna. Késleltethettük volna a pusztulását, ha jobban óvjuk. Ha hallgatunk a szakemberekre, akik éve k óta figyelmeztettek, nagyobb veszélyben van, mint gondoltuk. De nem.

Az embert nem lehet csak úgy kitiltani egy csodás helyről! Pedig távolról szemlélve látványosabb, mint közelről. Minden tiltás ellenére, évente számtalan videó került fel a világhálóra, amint vakmerő vandálok vetik le magukat róla, sziklákat rántva magukkal a mélybe. Nekik is köszönhető, hogy Málta egyik jelképe, az Azúr Ablak nincs többé. Március 8-án engedett a hullámok ostromának és a tengerbe omlott a kőhíd és a pillér is. Ez volt az a fenséges képződmény, amely általában felkerült a kötelező látnivalók listájára. Élőben már senki nem láthatja, maradnak a netre felkerült csodálatos fotók.

Örülök, hogy még időben eljutottam Máltára, illetve a második legnagyobb szigetre, Gozóra, hogy merüljek az Azúr Ablak árnyékában. A híd, amely 28 méter magasan ívelt a partra merőlegesen a tengerben álló oszlopig, nem volt egy monumentális képződmény. Talán azért, mert a tenger fölé magasodó parton állva, lenéztünk rá. Mégis nehéz volt elszakítani róla a tekintetet, ahogy talpig búvárfelszerelésben caplattunk a néhol éles, néhol simára koptatott, csúszós köveken a víz felé, hogy a dühöngő tengerbe merüljünk. Mert bizony Gozo nyugati partját kitartóan rohamozzák a nyílt tenger hullámai.

Az Azúr Ablak a felszín alatt nem volt olyan látványos, mint felette, de elúsztunk a boltív alatt, amely pár méteres mélységből felpillantva is szépen kivehető volt. Ha jobban belegondolok, a búvárok ezután is megnézhetik, mi maradt belőle. Sőt, az elmúlt héten, miután csillapodott a tenger, páran már merültek is itt. A legújabb hírek szerint, először a pillér adta meg magát, melynek belső oldalán volt a legerősebb az erózió, majd a híd következett. Maradványai, az óriási sziklatömbök, 10 és 50 méteres mélységben szóródtak szét. Felmerült, hogy a szikladarabokat kiemelik a vízből és kiállítják, hogy a látogatóknak legyen elképzelésük az eredeti Azúr Ablakról. Mivel a katasztrófa megváltoztatta a tengerfeneket és átrajzolta a partvonalat, addig tilos itt a merülés és hajózás, amíg újra fel nem térképezik. Amikor meghallottam a hírt, hogy az Azúr Ablak ledőlt, nagyon nekikeseredtem. De aztán végiggondoltam, mi mindent tud még Málta nyújtani, és rájöttem, semmi ok a szomorkodásra. Sőt, rengeteg ok maradt, amiért még mindig érdemes Európa legdélibb országába utazni. Gozónál és a búvároknál maradva, itt is van egy Kék Lyuk vagyis Blue Hole, az Azúr Ablak hűlt helyétől pár méternyire. Picivel arrébb pedig a beltenger ejt ámulatba, amely tó lenne, ha egy alagúton keresztül nem lenne összeköttetésben a tengerrel. A kevés homokos strandok egyike, a Ramla Bay is Gozón található. De itt van a legendák övezte Calypso-barlang, sok-sok templom, kápolna, lovagkori őrtorony, szélmalom, sólepárlók.

A világörökség részét képező megalitikus építmény, a Ggantija, vagy egy másik régészeti lelőhely, a Hypogeum is kihagyhatatlan. Comino, a legkisebb sziget, a lagúnák szerelmeseit várja türkizkék vizével. Brad Pitt szerelmesei pedig szinte biztos, hogy elzarándokolnak a Trója című fi lmből ismert Santa Maria-őrtoronyhoz. És itt van még a legnagyobb sziget, Málta, ahol olyan nagy a történelmi, építészeti és kulturális nevezetességek sűrűsége, hogy akár egy teljes vakáció is megtölthető izgalmas tartalommal és rengeteg élménnyel, és biztos nem lesz idő azon búslakodni, hogy az Azúr Ablak már nincs közöttük. Városnézés Valettában, piaci andalgás és ebéd Marsaxlokkban, csobbanás a tengerbe a Ghar Lapsi strandon, történelemóra a Stonehenge-nél régebbi Hagar Qim templomkomplexumban, gyerekprogram a Popeye faluban. De nem sorolom. Remélem sikerült meggyőznöm az olvasót, hogy ne sirassa az Azúr Ablakot, hanem utazzon el Máltára. Ki tudja, addigra talán megvalósul az az ötlet, hogy hologrammal helyettesítsék a látványosságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?