Leszerelik a tükröket a női mosdókban Disneylandben

*

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem? – Nos, ezt a mesés szófordulatot elfelejthetik újabban a turisták az amerikai Disney parkok mosdóiban, ugyanis a menedzsment - több szempont miatt is - úgy döntött, hogy elhagyja a kézmosók felett a tükröket.

A világ egyik leglátogatottabb turisztikai célpontjaiban a mosdók számítanak a legforgalmasabb helyiségeknek, főleg természetesen a női toalettek. De sokszor akkora bent a zsúfoltság, hogy a park vezetői úgy döntöttek, inkább a kijáratnál helyeznek el egy nagy, földig érő tükröt.

A hölgyek ugyanis sokáig igazítják a sminkjüket, többször bekenik magukat fényvédő krémmel, és sokszor fél óráig fésülködnek – főleg persze a tükrök előtt. Ám ha nincs bent tükör, csak megmossák a kezüket, és már jönnek is ki, helyet adva a többi dolgára igyekvőnek.

Ráadásul a tükör furcsa módon vandál cselekedetre ösztönzi az erre hajlamosakat, márpedig a mosdókban nincsenek felszerelve biztonsági kamerák, mint ahogyan a park összes többi része be van kamerázva, a bűncselekmények megelőzése érdekében – írja a Travel and Leisure.

Ha valaki persze mégis szeretné magát ellenőrizni, akkor kint megteheti, de ezzel az intézkedéssel csökken a mosdók zsúfoltsága, kevesebb a lökdösődés, a locs-pocs, és nő a biztonság is.

A turisták eleinte furcsállták, hogy nincs tükör a kézmosóknál, de ma már rájöttek, hogy sokszor csak az időt húzza ott az ember, no meg magában felteszi a kérdést: tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legszebb a vidéken? De ezt megteheti a kijáratnál is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?