Következmények és mulasztások

Újságírói pályám kezdetén, amikor „új fiúként” én vittem a rendőrségi ügyeket, egy közlekedési baleseteket vizsgáló rendőrrel beszélgettem szülővárosomban. A rendőr elmondta, éppen egy olyan baleseten „dolgozik”, amelyet egy idősebb, kerékpáros férfi okozott a közeli kisvárosban. Egyértelmű volt, hogy a férfi hajtott ki szabálytalanul a szabályosan közlekedő autós elé, ugyanakkor a balesetben súlyos sérüléseket szenvedett, és amputálni kellett az egyik lábát. „Most mondja meg, milyen bírságot adjak még neki?” – osztotta meg dilemmáját a főhadnagy.

A szerdán kétéves kislányát az autóban felejtő 57 éves apa ellen gyermekelhagyás gyanújával indított eljárást a rendőrség. A gyermekelhagyás bűncselekmény, alapesetben egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtandó, ám a tétel 3–10 évre is növekedhet, ha a gyermekelhagyást hatévesnél kisebb gyermek sérelmére követik el, ha pedig az eset súlyos sérüléssel, vagy halállal végződik, mint most Nyitrán, a büntetési tétel 7–12 év. Anélkül, hogy relativizálni próbálnánk egy gyermek kínhalálának alapesetben is borzalmas, visszafordíthatatlan tényét, pusztán összehasonlítás gyanánt: ennyit rablás minősített esetéért, vagy komolyabb kábítószeres bűncselekményért szoktak adni. (De a sokszor feleslegesen irgalmas, a büntetés-végrehajtási intézménybeli korrekció lehetőségében álnaiv módon hívő szlovákiai bíróságok gyakran produkálnak érthetetlen eseteket is. A „rihnói baltás gyilkos” 2000-ben megölte az apját, 2006-ban már fegyveres rablást követett el Csehországban, hogy aztán 2009-ben már újabb baltázás miatt induljon ellene eljárás. A másik két ügyre nem került volna sor, ha az első esetben nem túl engedékenyek vele.)

Mivel Szlovákiában az eset szerencsére ritkaságszámba megy, érthetően heves reakciókat váltott ki. A Joj és a Markíza kereskedelmi televíziók rég nem látott hiénizmusról tettek tanúbizonyságot, amikor letámadták a gyermekük halálából még fel sem ocsúdó szülőket, az emberség minimális jelét sem mutatva. Az internet népe is legalább két táborra szakadt. Az egyik részük a „szemet szemért” elvre hivatkozva – bízom benne, hogy ők életük egyéb területein is az Ószövetség szigorú előírásait tekintik mérvadónak – azt kívánja az 57 éves apának, hogy hasonló kínok között pusztuljon el. Mások szerint a férfi cselekedete egyben magában hordozza örök büntetését.

Az eset kapcsán Szlovákiában újra felfedezték Gene Weingarten amerikai újságírónak a The Washington Postban 2009-ben megjelent, a témát tudományos alapokon, több példa bemutatásával boncolgató, alapos riportját, amelynek végkicsengése az, hogy a körülmények szerencsétlen együttállása eredményezhet olyan mentális állapotot, amelyben gyermekünket a kocsiban felejthetjük. Innen már egyenes út vezet(het) a felmentéshez.

Az 57 éves férfi már kiszabta magára a legsúlyosabb büntetést, amikor szerdán felelőtlenül szállt ki a kocsijából. E sorok írója szerint innentől másodlagos, hogy az állam által monopolizált igazságszolgáltatás még lesújt-e rá a törvény vasszigorával. Mert kapjon bár büntetést a büntetési tétel alsó vagy felső határán, a gyermekét, akinek a haláláért ő a felelős, már senki nem adhatja vissza neki. Megpróbálhatjuk a felelősség egy részét a körülményekre hárítani, de cselekedeteinknek, vagy éppen mulasztásainknak mindig következményei vannak, amelyeket aztán óhatatlanul viselnünk kell.