IATA: Egyre többet repülünk

<p>Ez derül ki a Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) adataiból, amely szerint az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény 7,1 százalékkal nőtt az idén januárban az előző év azonos időszakához viszonyítva.</p>

A montreáli székhelyű szervezet 2015-re még átlagos 6,5 százalékos utasforgalom-bővülést regisztrált. A légitársaságok 5,6 százalékkal növelték a kapacitásokat, az átlagos töltöttség pedig 78,8 százalék lett, vagyis 1,1 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban – írja az MTI az IATA közleménye alapján.

Az elemzés szerint a gazdaság vártnál lassabb fejlődése ellenére továbbra is nagy az igény az utazások iránt, és a 2016-os bővülés mértéke az előző évihez hasonló lehet. A folyamatot az alacsony kerozinárak is segítik. 

A legnagyobb bővülést meglepetésre nem a közel-keleti, hanem az afrikai régióból jelentették, itt 12,1 százalékkal nőtt az utasforgalom, míg a tavaly szinte egész évben leggyorsabban növekedő közel-keleti társaságok 10,9 százalékos forgalombővülést mértek. Ázsia-Óceániában 10,3, Európában 4,2, Észak-Amerikában pedig 2,4 százalékos bővülésről számoltak be. (MTI)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?