Hévízi nyaralás – a Hévízi-tó továbbra is egyedülálló élménynek számít

heviz

A nyári hónapokban nem könnyű kiválasztani a megfelelő nyaralási helyszínt. A külföldi úticélok helyett azonban, érdemes a belföldi vízi paradicsomokat is szemügyre venni, és felfedezni a hazai tómedrek kínálta lehetőségeket is.

A Hévízi-tó vize, nagyjából 20-22 ezer évvel ezelőtt tört fel, egyidőben a Balaton vizének a kiömlésével. A tó abban is különleges, hogy a meleg vizű gyógytavakkal ellentétben, tőzegmedrű kialakítású. A tóvíz mindössze 6 km-re fekszik a Balatontól, így akár egy teljes Balaton környéki utazás is beleférhet a gyógytó kínálta fürdőzések után.

Hévízről az első írásos emlékek, egészen az ókori időkre nyúlnak issza. Már ekkor is alkalmazták fürdőzésre a természetes gyógytavat, azonban konkrétabb írásos adatok inkább a római korból maradtak fent. Ezeknek az adatoknak a hitelességére több ásatási adat is a rendelkezésünkre áll. A Hévízi-tó Festetics György nevéhez fűződik igazán, ugyanis ő volt az, aki 1795-ben fürdőtelepet hozott létre a tó körül. Ezután sorban megépültek a fürdőházak, amelyek elsődlegesen a földműveseknek lett kialakítva abból a célból, hogy jobban bírják fizikai erőnléttel a munkát.

1. Hévíz és környéke több szempontból is egyedülálló

A Hévízi-tó nemzetközi szinten is elismert természetes képződésű gyógytó. A gyógyvíz környékén számos turisztikai látványosság is megtalálható, amely a fürdőzések után alkalmat nyújthat az aktív programok bevezetésére is. A A gyógyvíz mellett a történelmi emlékművek és a gasztronómia világa is számottevő a környéken.

2. A Hévízi-tó gyógyító ereje

A gyógytó számos olyan összetevővel rendelkezik, amelyek hosszútávon képesek javulást hozni egyes mozgásszervi panaszok esetében is. A magas kálcium, magnézium és kén tartalom mellett egy kisebb arányban radon is megtalálható a vízben. A gerincbántalmaktól elkezdve  a nőgyógyászati problémákon át, illetve számos ízületi fájdalom esetében is hatásos tud lenni a gyógyforrás. A Hévízi-tótól mindössze 200 m-re fekszik a Hotel Palace**** Hévíz , ahol a tóvíz adta gyógykezeléseket kiegészítő kúrák kísérik. A hotel számos kedvezményben részesíti a vendégeit, legyenek ők családok, idős párok, baráti társaságok. A hotelben kapott helyet a Carat Szépségszalon is, ahol a Hévízi-tó nyújtotta természetes gyógykezeléseket kiegészítő terápiákkal és szépészeti beavatkozásokkal bővíti ki a szálloda.

3. Csodás természeti közeg a Hévízi-tó körül

A tó vize körül, nyáron az indiai vörös tündérrózsák úszkálnak, a téli hidegben pedig, a havas táj teremt megnyugtató és kellemes közeget. Hévíz történelmi emlékhelyei és természeti látnivalói is igen népszerűek, a tó körüli véderdő például remek, ha egy könnyed sétára vágyunk. A városban található római emlékművek, a Schulhoff Vilmos sétány, a Városháza, de még a belvárosi piac is remek szórakozást nyújthat.

4. Gasztronómiai kalandok

Hévíz egregyi részének a gasztronómiai kínálata is vonzó lehet azok számára, akik kedvelik a magyaros ételeket ,és szívesen kóstolnak meg számos hazai, helyben termő szőlőből készült bort is. Az egregyi boros pincék körüli terület is alkalmas egy nagy körutas sétára, és a változatosabbnál-változatosabb fehérborok ízéért sem érdemes kihagyni ezt a területet.

5. Hévíz minden korosztály számára kínál programlehetőségeket

A vidék nem feledkezett meg azokról sem, akik nem feltétlenül az egész napos fürdőzés végett látogatnának el a városba, így a fiataloknak és az idősebbeknek is folyamatosan kínálkoznak újabb és újabb színes programlehetőségek. Cserszegtomajon például ki lehet próbálni a hőlégballonozást, sétarepülést, majd az Etka jógát a Hévíz Művelődési Központban.

 

A cikk támogatott linkeket is tartalmaz.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?