Figyelmeztetést adott ki Törökországra az USA

Isztambul

Az amerikai külügyminisztérium turisztikai főosztálya az utazások újragondolását javasolja a terrorizmus és az önkényes fogva tartás fokozódó veszélye miatt.

A Szíriához és az iraki határhoz közeli területek határozott elkerülését javasolja a figyelmeztetés, mert a terrorista csoportok támadásokat intézhetnek török területekkel szemben. Óvintézkedéseket tartanak szükségesnek azonban az ország többi területén is - olvasható az eTurboNews globális online turisztikai magazinban.

Az amerikai külügyminisztérium arra is felhívja a figyelmet, hogy a terroristák akár figyelmeztetés nélkül támadhatnak idegenforgalmi helyekre, közlekedési csomópontokra, piacokra, bevásárlóközpontokra, szállodákra, klubokra, éttermekre, istentiszteletek helyszínére, parkokra, nagyobb sport- és kulturális eseményekre, repülőterekre és egyéb közterületekre. A terroristák korábban a nyugati turistákat és a külföldieket is célozták – olvasható a figyelmeztetésben.

Ráadásul – a belpolitikai helyzet miatt – a török biztonsági erők több tízezer magánszemélyt, köztük amerikai állampolgárokat tartanak fogva a terrorista szervezetekkel való állítólagos kapcsolatok alapján, miközben gyenge vagy titkos bizonyítékokra hivatkoznak. Olyan is előfordult, hogy amerikai állampolgároknak tiltották meg, hogy elutazzanak Törökországból. Az amerikai figyelmeztetés szerint letartóztathatják azokat, akik tüntetéseken vesznek részt, vagy a kormányt kritizálják, beleértve azt is, ha ezt az internetes közösségi oldalakon teszik.

Ezért a külügyminisztérium azt javasolja, hogy ha valaki mégis Törökországba utazik, kerülje a demonstrációkat és a nagy tömeget, maradjon a szállodában, ha biztonsági problémák merülnek fel, és figyelje a helyi médiát, és annak megfelelően módosítsa terveit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?